"Demokrata az, aki nem fél"

– Miért kerültünk Strasbourgba?

– Azért kerültünk Strasbourgba, mert a különböző parlamenti frakciók közös bizottsága, az Intergroup – amely a kisebbségi ügyekkel foglalkozik –, úgy találta, hogy az orvosi egyetemen történtek, olyan jelentőségűek, hogy megérdemelnek egy programpontot. Ez is mutatja, hogy szokatlan események történtek, amelyek felkeltették az Európa Parlament illetékes bizottságának a figyelmét is.

– Mit várnak az egyetem magyar oktatói ettől a strasbourgi üléstől?

– Arra számítunk, hogy az Intergroup állásfoglalása döntéshelyzetbe hozza a román kormányban az RMDSZ-vezetőket, és konkrét intézkedések történnek, amelyek kikényszerítik az egyetem vezetéstől a román törvények betartását.

– Miért utasítja el a román vezetőség újra meg újra az önálló magyar tagozat létrehozását?

– A román vezetőség arra hivatkozik, hogy a törvény nem kötelezi, hanem csak javasolja a magyar departamentumok (főtanszékek) létrehozását. Ez véleményünk szerint nevetséges, mert a törvény kijelentő módban és nem feltételes módban fogalmaz. Egyébként, a másik két érintett egyetem – a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, amelyeket szintén a multikulturális egyetemek közé soroltak – úgy értelmezte, hogy a magyar tagozat létrehozása kötelező, és létre is hozta ezeket. Hasonlóképpen értelmezte a vásárhelyi román közösség is, március-április folyamán még olyan dékáni leveleket kaptunk, hogy válasszunk, hogy a román vagy magyar főtanszéken szeretnénk dolgozni, aztán hirtelen június folyamán világosodtak meg, hogy a törvény csak permisszív jelleggel bír.

– Van egy nagy érvük viszont, hogy a magyar tagozat nem állná meg a helyét egyedül, nem akkreditációképes...

– Nos ez csak részlegesen igaz. Van néhány olyan akkreditációs kritérium, amelyet a magyar tagozat nem teljesítene, de az egész egyetem sem teljesíti. Az állások 70 százaléka kellene betöltve legyen, jelen pillanatban a közös egyetemen is csak az állások 65 százaléka foglalt. A másik kritérium előírja, hogy a diák-tanár arány 7:1 legyen, vagyis 7 diákra 1 tanár jusson, jelen pillanatban az egyetemen ez 9,7 az 1-hez. Ezeket az akkreditációs kritériumokat nem szokták olyan szigorúan venni, de a másik dolog: ha az egyetem kapott akkreditációt és később szétválik, akkor mind a két intézmény megőrizi az anyaintézmény akkreditációját, majd amikor három év múlva esedékes az új akkreditáció, mind a ketten külön-külön kell megfelelniük a kritériumoknak. Véleményünk szerint ebben a pillanatban még érvényes az az akkreditáció, aminek aztán a két gyereke megszületik. A legfontosabb dolog azonban, ami alapján minden ellenérv lesöpörhető, az a magyarországi egyetemek segítsége. A budapesti és a pécsi orvosi egyetem megígérte, hogy elküldi azokat a professzorokat és tanársegédeket, amilyen posztokon nekünk ezek hiányoznak. Ha mindenkit, aki onnan jön, sikerül alkalmazásba vennünk, az azt jelentené, hogy nem száz, hanem kétszáz százalékosan teljesítjük az akkreditáció feltételeit.

– Hogy viszonyulnak a magyar oktatók mindehhez?

– Ritkán voltak ennyire egységesek, mint ebben a pillanatban. Nemrég írtuk alá, hogy nem veszünk részt a közös főtanszék vezetésének megválasztásban, sem mint jelölt, sem mint szavazó. Egyébként felajánlották a pozíciók egyharmadát. Ezt a tanárok 95 százaléka aláírta, mert ez a román departamentum megalakulásáról szól. Mi várjuk, hogy mikor lesz a törvény által előírt magyar departamentum, amin majd mi magunk megválasztjuk a saját vezetőségünket.

– 95 százalék aláírta, mi van a maradék öttel?

– Olyan magyar kolléga is volt, akiről tudtuk, hogy aláírná, de nem tudtuk elérni, mert rövid idő alatt gyűltek össze az aláírások. Volt azonban olyan kolléga, aki úgy gondolta,  hogy ő inkább a román tagozaton tevékenykedne, s úgy döntött, hogy nem írja alá. Lehetséges, hogy valami pozíciót is ajánlottak neki, nem tudom. Két-három kollégáról van szó a majdnem százból, s ez még csak az általános orvosi, de a gyógyszerészetin és fogorvosin is zajlik az aláírásgyűjtés.

– Nem fél attól, hogy lesz valami következménye annak, hogy Strasbourgban képviseli a magyar tagozat ügyét?

– Én úgy gondolom, hogy Románia is tagja az európai közösségnek, hivatalos képviselői vannak az Európai Parlamentben. Engem az Európai Parlament hívott meg, nem valami zugbizottság, vagy irredenta szervezet, vagy az egyetem ellenségeinek gyülekezete, hanem hivatalos, többmilliós szavazattal megválasztott európarlamenti képviselők. Ennek alapján úgy gondolom, nem kell hogy féljek. Az én személyes indokom mindemellett, hogy vallásos ember vagyok, úgy gondolom tisztán állok az Úr előtt, az igazat mondtam, nincs miért féljek. Bibó István mondta, hogy „demokrata az, aki nem fél”.

– De nem nézi majd ezt jó szemmel a román vezetőség.

– Hát az biztos. Lehet, hogy valamelyes szankcióra számíthatok majd. De normál körülmények közt, ha valaki megjelenik az Európai Parlamentben, az nem számíthat bűnnek.

– Ön szerint lenne megoldás?

– Én nem vagyok munkajogász, de úgy gondolom, hogy az az egyetem, amelynek nincs minisztérium által elfogadott egyetemi chartája, a román törvények szerint nem működhet. Olyan intézményt, amely illegálisan működik, talán nem kellene a költségvetésből támogatni. A költségvetés-megvonás azt jelentené, hogy a tanárok nem kapnak fizetést. Nyilván, ha az egyetem vezetése legalitásba lép, akkor a kormány is rálép, és kiutalja a nekünk járó költségvetési támogatást.