Szélhámos adathalászok bukkantak fel az interneten. A csalók bankkártyánk adatait próbálják megszerezni kecsegtetően hangzó villámpostalevelük által.
2010. november 25., 16:272010. november 25., 16:27
2010. november 25., 19:302010. november 25., 19:30
Szerkesztőségünk több tagja is kapott hasonló levelet. A kóklerek a bukaresti Pénzügyminisztérium nevében küldözgetnek e-maileket kiszemelt áldozataiknak, akiknek elmagyarázzák, hogy a hivatal egy nagyobb összeget (az általunk kapott levél szerint 473,27 RON) kell visszafizessen ez évi tevékenységükért, és hogy megkapják ezt, természetesen csak annyit kell tegyenek, hogy kitöltenek egy internetes kérvényt – ami egy ellopott pénzügyminisztériumi fejléccel van ellátva – bankkártyájuk részletes adataival, majd várniuk kell 6–9 napot az adatok leellenőrzésére. A szélhámosok soraik végén – ami persze önmagában bizalmatlanságra ad okot – még megerősítik a tényt, hogy a levelet bizonnyal a Pénzügyminisztérium küldte.
Az október eleje óta folytatott illegális adathalászatra a bukaresti Pénzügyminisztérium már honlapjának elején figyelmezteti a látogatókat „Vigyázat, sikkasztás” felszólítással. A minisztérium figyelmeztető szövegében rámutat: az elektronikus úton küldözgetett levél október 5-e óta terjed. A hivatalhoz ezzel kapcsolatban már számos bejelentés érkezett. Mindenkit kérnek, hogy ne adjon hitelt ezeknek a leveleknek, és ne töltsék ki a sikkasztani próbálók által küldött kérvényt.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!