
A 90-es évek legendás bankrablójának sztoriját láthatjuk a filmben, de a sztori ihletőjével is lehet majd találkozni
Fotó: IMDb
Hódító útjára indul a sokak által régóta várt A Viszkis című film a hazai filmszínházakban is. A híres csíkszeredai bankrabló életéből inspirált film több vetítésén maga Ambrus Attila is részt vesz. Marosvásárhelyen több közönségtalálkozó és beszélgetés is lesz a csíkszeredai hírességgel.
2018. január 21., 10:392018. január 21., 10:39
A 90-es évek legendás bankrablójának sztoriját, egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelentekkel teli történetét az immár legendás Kontroll és a Predators – Ragadozók rendezője, Antal Nimród jegyzi.
Amint a film ismertetőjében olvasható, a viszkis az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt, és aki minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit. Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből kalandos körülmények között Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője, míg rá nem jön, miben jó igazán. Egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő makacs nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki kíméletlenül szembesíti őt a tetteivel. A filmet 2017. november 23-án mutatták be Magyarországon, ahol hatalmas sikert aratott, az első hétvégén több, mint 65 ezer nézőt vonzott. 2018. január 18-án, pedig átlépte a 300 ezer mozinéző számot.
Marosvásárhelyen január 30-ára két bemutató vetítést hirdetett meg a Vándormozi, amelyeken a történet ihletője, maga
Jegyek válthatók január 23-tól a Kultúrpalota jegypénztáránál, valamint online a www.avandormozi.ro oldalon. A jegyár a Vándormozi szervezésében egységesen 30 lej. Minden vetítés esetében a jegyek fele a helyi jegyértékesítőknél vásárolható meg, a másik fele pedig online.
Fotó: IMDb
Ugyanaznap még egy rendezvényen lehet találkozni az egykori hírhedt bankrablóval,
Egy nem mindennapi ember szokatlanul érdekes életútját meséli el tabuk nélkül Ambrus Attila. 12 év jégkorong, 30 bankrablás, közel 200 millió rabolt forint, 13 év börtön és 1 kasszasikerű akciófilm, mely bemutatja életét. Ambrus Attila sokszínű életét osztja meg a hallgató közönséggel egy interaktív előadás keretén belül. Bárki bármit kérdezhet tőle tabuk nélkül.
Egy átfogó történetre kell számítani a nehéz gyerekkorától, a kalandos bankrablásokon át, a hasznosan eltöltött börtön éveken keresztül napjainkig.
Beszámol a Viszkis című film kulisszáiról, és arról, milyen érzés ma visszanéznie akkori karakterét. A közönséggel együtt keresi a hogyanokat és miérteket, egy rendhagyó előadás, beszélgetés keretein belül. Jegyek a helyszínen válthatók 15 lejért.
A Vándormoziról
A Vándormozi több cég és egyesület összefogásával jött létre, melynek célja, hogy olyan településekre is elvigye a mozi élményt, mint közösségi élményt, ahol nem működik mozi. A Taylor Projects KFT nemzetközi filmforgalmazó cégtől kapják a jogtiszta, Romániában besorolt filmeket, amelyeket a különböző régiókban lévő helyi egyesületek bevonásával igyekeznek a legtöbb településre elvinni. Amint a Kincsem című film iránti érdeklődés is bizonyította, ezzel a vetítési módszerrel is igény van a kistelepüléseken a magyar filmekre és a megtekintésükkel járó közösségi élményre. Az Erdélyből indult kezdeményezés partnerekre talált más régiókban is. Az avandormozi.ro honlapon lehet tájékozódni az aktuális vetítésekről, amelyen akár online is meg lehet vásárolni a jegyeket.
Fotó: IMDb
További helyszínek és időpontok:
január 23., kedd, 16:30 és 20:30 – Székelyudvarhely, Udvarhelyi Mozi (jegyelővétel: Mr. Music Zenebolt, Kossuth Lajos utca 3., és online)
január 24., szerda, 19:00 – Bukarest, Cinema City AFI Cotroceni (gála- és sajtóvetítés, csak meghívóval!)
január 25., csütörtök, 16:30 és 20:30 – Csíkcsicsó, Művelődési ház (jegyelővétel: Polgármesteri Hivatal és online )
január 26., péntek, 16:30 és 20:30 – Kézdivásárhely, Vígadó (jegyelővétel: a helyszínen és online)
január 27., szombat – Sepsiszentgyörgy*, Művész mozi (jegyelővétel: a helyszínen - *a Művész mozi szervezése)
január 28., vasárnap, 19:00 – Gyergyószentmiklós, Művelődési Központ (jegyelővétel: a helyszínen és online)
január 29., hétfő, 16:30 és 20:30 – Székelykeresztúr, Művelődési Ház (jegyelővétel: a Kulturális irodában és online)
január 30., kedd, 16:30 és 20:30 – Marosvásárhely, Kultúrpalota (jegyelővétel: a helyszínen és online)
Jegyár: A Vándormozi szervezésében egységesen 30 lej.
Minden vetítés esetében a jegyek fele a helyi jegyértékesítőknél vásárolható meg, a másik fele online www.avandormozi.ro oldalon.
Jegyek válthatóak:
Székelyudvarhelyen január 20, szombattól a Mr. Musicban
Más helyszínek esetében hétfőtől, január 22-től a jegyértékesítőknél
Online január 19., péntek 14 órától: a www.avandormozi.ro
A szervezők hozzáteszik, hogy a jegyek nem helyre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
3 hozzászólás