
Képünk illusztráció
Fotó: Környezetvédelmi Minisztérium/Facebook
Perbe hívta a pénzügyminisztérium az állam nevében a papolci Imreh Albert közbirtokosságot, 747 hektár erdő és 646 hektár legelő tulajdonjogát vitatva – tudtuk meg Porzsolt Leventétől, a Székelyföldi Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok Szövetségének elnökétől.
2024. április 26., 21:332024. április 26., 21:33
A szóban forgó területet a 2005/247-es törvény alapján 2005-ben szolgáltatták vissza a papolci közbirtokosságnak. Ezt megelőzően
A pénzügyminisztérium azért vitatja a 2005-ben visszaszolgáltatott, Papolc és Kommandó körzetében lévő erdők, legelők tulajdonjogát, mert szerintük a két világháború között ezt a területet kisajátította az állam.
A közbirtokosság dokumentumaiból az ugyan kitűnik, hogy 1925-ben el volt indítva a kisajátítás, de véglegesítéséről nincs határozat.
Nem lehet tudni pontosan, honnan indult a visszaállamosítási szándék, de Porzsolt Levente szerint már évekkel korábban rebesgették, hogy
Ő úgy tudja, hogy a pénzügyminisztériumban vannak olyan személyek, akik kifejezetten ilyen ügyekre vannak szakosodva.
A Zágoni Magánerdészet és a Székelyföldi Erdőgazdálkodók Szövetsége egyaránt a papolci közbirtokosság mellé állt, amit ez ügyben meg lehet tenni, megteszik – mondta Porzsolt Levente, aki korábban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tanácsosa volt erdőügyekben.
– vélekedett.
Ha ez a procedúra – az ozsdolai erdők visszaállamosítása ügyében zajlóhoz hasonlóan – évekig elhúzódik, valószínűsíthető, hogy egy ilyen esetekre alkalmazandó törvény alapján a vitatott területen felfüggesztik az erdészeti tevékenységet, az erdőőrzést átvállaló erdészetnek pedig az állam megtéríti a költségeket.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
Hosszú kihagyás után idén érkezik a biztonsági játéknak ígérkező Star Wars-film, de Steven Spielberg is visszatér egy idegeninváziós sci-fivel. De nem csak ezeket nézhetjük az előttünk álló hónapokban. Nyári moziajánló.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ október 9-18. között ötödik alkalommal szervezi meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét, amelybe 2020 után Romániában készült alkotásokkal nevezhetnek be a filmkészítők.
A romániaiak több mint fele (58 százalék) úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania – derül ki a CURS egy friss felméréséből.
2 hozzászólás