
Fotó: Olti Angyalka
A kormány által előírt adóemelést kötelesek voltak végrehajtani az önkormányzatok. Azonban a polgármestereknek továbbra sem világos, hogy a többletbevétel valóban helyben marad-e, vagy a központi költségvetés vonja el. Az ügyben a kormány is megszólalt.
2026. január 12., 12:282026. január 12., 12:28
Nem volt más választásuk, be kellett vezetniük az adóemeléseket, a törvény ugyanis erre kötelezi az önkormányzatokat, a növekedés pedig valóban drasztikus – ismerte el megkeresésünkre Gyergyóújfalu és Gyergyóalfalu polgármestere. A lakosság elégedetlensége nő, miközben a helyi vezetők is úgy érzik:
Fotó: Olti Angyalka
„Most velünk veretik a csihányt” – állapította meg a gyergyóújfalvi polgármester.
Egyed József elmondta: a kormány által kötelezővé tett adóemelésből a lehető legalacsonyabb mértéket alkalmazták, ám
A nehezebb sorsúaknak szánt kedvezményekről ugyan gondolkodtak, de – mint mondja – nem kaptak olyan konkrét előírást, amely lehetővé tenné ezek bevezetését. A polgármester szerint a következő hónapokban derülhet ki, milyen mozgástere lesz az önkormányzatoknak.
Fotó: Olti Angyalka
„Nem tudjuk, ebből az adóból fognak-e elvonni, a kormány elkéri-e majd a részét. Azt sem, hogy az ÁFÁ-ból lesz-e visszaosztás” – hívta fel a figyelmet Egyed.
Szerinte a lakosság hangulatát nyilvánvalóan rontja a mostani nagy mértékű adóemelés.
– állapítja meg. Hozzáteszi: mindez akkor történik, amikor az energia- és közüzemi díjak növekedése is sújtja a családokat.
Fotó: Olti Angyalka
Ugyanezt látja Gyergyóalfalu polgármestere is. Gáll Szabolcs rámutatott, amióta ő a polgármester, következetesen arra törekedtek, hogy a helyi adókat a lehető legalacsonyabb szinten tartsák – mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. „Ezzel segíteni, ösztönözni akartuk a vállalkozókat, hogy dolgozzanak, embereknek adjanak megélhetést, javuljon egy kicsit a gazdasági helyzet. Ez sokkal többet jelent, mintha évente 500 ezer, vagy egy millió lejjel többet szednénk be adókból. Most azonban a kormány előírása miatt nem volt választási lehetőségük” – fejtegette.
– fogalmazott Gyergyóalfalu vezetője.
Ami a többletbevétel sorsát illeti, Gáll Szabolcs sem látja a következő fejleményeket.
Felidézte Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentését, miszerint a megkezdett beruházások folytatásához van szükség a plusz pénzre, ám szerinte nincs jogi alapja annak, hogy a helyi adókat a központi kormányzat elvonja. Ehhez törvénymódosítás kellene.
„Azt el tudom képzelni, hogy a helyi adók megemelése után az ÁFÁ-ból valamennyivel kevesebbet osztanak le a településeknek.
– summázta zárásként a polgármester.
A kormány vasárnap ugyanakkor egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban. A kormányzati tájékoztatóban kiemelik:
Közleményében a kabinet arra is rámutatott, hogy az intézkedés a becslések szerint körülbelül 3,7 milliárd lejjel növeli majd az ebből a forrásból származó bevételeket 2026-ban. A kormány hangsúlyozza továbbá, hogy a helyi adókból és illetékekből beszedett pénzek a helyi költségvetésekben maradnak.
Január 1-jétől Romániában minden természetes, azaz magánszemély számára megemelték az adókat. A kormány fiskális csomagja – amely átesett az alkotmánybíróság szűrőjén is – értelmében 2026. január 1-jétől drasztikusan megemelkedtek többek között a lakóingatlanok és egyéb kapcsolódó vagyontárgy (telek, egyes nem lakáscélú épületek) helyi adóterhei. A kormány indoklása szerint a cél az elavult, 2015–2016-os szintről számolt adóalapok „felzárkóztatása”, valamint a helyi költségvetések stabilizálása. Ilie Bolojan miniszterelnök nemrég elmondta, a kormánynak már nincs pénze az önkormányzatok támogatására.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Teljes megújulás előtt áll Gyergyószentmiklóson a Virág negyed déli része, ehhez azonban le kell bontani az engedély nélkül épített garázsokat. A tulajdonosoknak május végéig fel kell szabadítaniuk az elfoglalt közterületeket.
A kormány pénteki ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvény módosítását, amely szerint az eredetileg 2026. január elsejei hatállyal beütemezett intézkedéseket a törvény hatálybalépésének napjától kell alkalmazni.
„1,5 millió euró értékű uniós támogatást nyertünk a csittszentiváni iskola fejlesztésére” – jelentette be közösségi oldalán Mezőpanit polgármestere, Bodó Előd Barna.
A kormány pénteken elfogadta a régi épületekre vonatkozó helyi adók, valamint a fogyatékkal élők által fizetendő helyi adók és bizonyos illetékek csökkentéséről szóló sürgősségi rendeletet.
Bővítette egészségügyi szolgáltatásait a csíkszeredai Multimed klinika azáltal, hogy a nemzetközi Affidea-klinikahálózat romániai csoportjának részévé vált. Az így újjászületett csíkszeredai klinikának avatóünnepségét pénteken tartották.
Összeomlott az 1784-ben épült, Szent György és Szent Miklós tiszteletére felszentelt ortodox fatemplom a Hargita megyei Székelyandrásfalva községhez tartozó Újlakon. Ezzel nem csupán egy épület dőlt össze, hanem egy műemlék is odaveszett.
szóljon hozzá!