
Csíkszentsimon területén több községi út korszerűsítésére készülnek
Fotó: Pinti Attila
Több községi útszakasz felújítása van tervben Csíkszentsimonban, amelyre az Anghel Saligny program támogatása biztosít lehetőséget. Előtte viszont még szennyvízhálózat-bővítésre van szükség néhány utcában, enélkül a munkálatokat nem lehet elkezdeni.
2024. augusztus 01., 15:302024. augusztus 01., 15:30
Két külön pályázatot nyújtott be korábban az Anghel Saligny infrastruktúra-fejlesztési kormányprogram támogatását igényelve a csíkszentsimoni önkormányzat. Több útszakasz felújítására van szüksége a községnek, az egyik ezek közül a 196-os jelzésű községi út, amelynek korszerűsítésére 5,6 millió lejt hagytak jóvá. A másik projekt pedig három fontosabb mellékutca felújítását célozza Csíkszentsimonban és a hozzá tartozó Csatószegben, erre a célra 5 millió lejt használhatnak fel.
Mint Kozma István polgármester kérdésünkre elmondta, a 196-os jelzésű, több mint 2 kilométeres hosszúságú út a községen áthaladó 123A jelzésű megyei út és az E578-as jelzésű európai út között biztosít összeköttetést, érintve a csipszgyárat, a Szent László Gyermekvédelmi Központot, és a szelektíven gyűjtött hulladékot válogató központot is. A községben ugyanakkor
így más utcát kellett bevonni a projektbe – tudtuk meg.
Egy további akadály, hogy az érintett utcákban nincs mindenütt elkészítve a szennyvízhálózat, ez viszont feltétele a támogatás felhasználásának – most a regionális szolgáltatóval egyeztetnek arról, hogy a szükséges szakaszokon az átkötéseket végezzék el – vázolta a községvezető.
– tette hozzá. A munkálatok elkezdése a csíkszentsimoni Vaskalapos és Új, valamint a csatószegi Felsőtíz utcákban ettől is függ. A tervezett felújítás során a makadámutak aszfaltburkolatot kapnak, és esővíz-elvezető árkokat is kialakítanak.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
szóljon hozzá!