Hirdetés
Hirdetés

A változások lépésre késztették a civilszervezetet is

Újdonságokkal rukkolnak elő a gyerekek és fiatalok számára •  Fotó: Szabó Lóránt

Újdonságokkal rukkolnak elő a gyerekek és fiatalok számára

Fotó: Szabó Lóránt

Sokat változtak a fiatalok készségei, érdeklődési területei a világjárvány után, és ehhez alkalmazkodni kell – épp ezért tizenhét év működés után friss alapokra helyezi a működését a sepsiszentgyörgyi Turul, új nevén Com.Pass Egyesület.

Farkas Orsolya

2025. január 22., 16:432025. január 22., 16:43

Míg 2024 a lezárás és újratervezés, 2025 a kibontakozás éve lesz a Com.Pass Egyesület számára. Az elmúlt évekre jellemző technológiai fejlődés, a fiatalok életét érintő környezeti változások ugyanis lépésre késztették a szervezetet.

Hirdetés

Furus Levente, az egyesület elnöke jelezte, újratervezésre szükség volt, mert úgy tapasztalták, hogy a fiatalok készségei, érdeklődési területei a világjárvány után sokat változtak, és ehhez alkalmazkodni kell. Sopoian Réka, a szervezet forrásteremtő munkatársa szerint

egyre nehezebben tudták felkelteni az ifjúság figyelmét, hiszen ma már a fiatalok is célorientáltan, gyakorlati szempontok alapján válogatnak a programok között.

Éppen ezért az egyesület a gyerekekkel és fiatalokkal való munkában három nagy témakörre koncentrál a jövőben: a kritikus gondolkodás fejlesztésére, az önismeret elősegítésére és a közösségi kompetenciák erősítésére. Az eddigi, viszonylag zárt körben szervezett tevékenységekkel

nyitni fognak az iskolák, helyi közösségek felé, de együttműködnek a vállalkozói szférával is azért, hogy irányt mutassanak, gyakorlati tudást osszanak meg a fiatal generációval.

A Com.Pass név választása is az ezekhez a küldetésekhez igazodik, elsődleges jelentése iránytű.

Rétyi Zsuzsa, a szervezet projektmenedzsere kiemelte: a célcsoport követése fontos, így a kisebbek később az egyesület ifjúsági programjaiba is becsatlakozhatnak, akár felnőttként is visszatérhetnek önkénteskedni.

2025-ben a Com.Pass Barátosra és Uzonra is kiterjeszti a Berde Mózsa köröket, továbbá önismereti, valamint szociális szorongással foglalkozó csoportos tevékenységeket is szerveznek. Bekapcsolódnak az Iskola másként-programokba, de folytatják a pályaorientációs, a stresszkezelési programjaikat, valamint a drámajátékokat is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak Ákosnál, lemondja nyári koncertjeit

Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.

Pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak Ákosnál, lemondja nyári koncertjeit
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a plusz 3 eurós vám a kis értékű EU-n kívüli netes rendelésekre

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a plusz 3 eurós vám a kis értékű EU-n kívüli netes rendelésekre
2026. július 01., szerda

Székelyföldi illetőségű az ittasan kamionnal cikázó sofőr – közzétette a rendőrség a videót

Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.

Székelyföldi illetőségű az ittasan kamionnal cikázó sofőr – közzétette a rendőrség a videót
2026. július 01., szerda

Nyilvánosságra hozták, hogy hány alkalmazottat érint a minimálbér megemelése

Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.

Nyilvánosságra hozták, hogy hány alkalmazottat érint a minimálbér megemelése
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autóba szorulva vesztette életét, miután a viharban rázuhant egy fa

Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Autóba szorulva vesztette életét, miután a viharban rázuhant egy fa
2026. július 01., szerda

Erdély határán van telke az államfőnek – közzétette vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan

Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Erdély határán van telke az államfőnek – közzétette vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan
2026. július 01., szerda

Ma tartják a kánikula miatt elhalasztott érettségi vizsgát

A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.

Ma tartják a kánikula miatt elhalasztott érettségi vizsgát
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
2026. július 01., szerda

Két fontos változás mától a sofőröknek

A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.

Két fontos változás mától a sofőröknek
2026. július 01., szerda

Íme a klímaváltozás egyik jele: Háromszéken négy egymást követő napon vörös kód

Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.

Íme a klímaváltozás egyik jele: Háromszéken négy egymást követő napon vörös kód
Hirdetés