
A városi nagytakarítással egyidőben a lakószövetségek is szorgoskodtak
Fotó: Pinti Attila
Változó, hogy a csíkszeredai tömbházak lakói közül hányan veszik ki részüket a tavasszal szokásos tömbház körüli teendők elvégzésében.
2017. április 13., 18:582017. április 13., 18:58
A Kalász lakótelepen, a Tető utcában kezdték el március 27-én a tavaszi nagytakarítást Csíkszeredában a városháza és a hulladékgazdálkodási Eco-Csík Kft. közös akciójaként. A polgármesteri hivatal felhívásában is szerepel, hogy
„Nálunk összetartóak a lakók, 90 százalékban részt vettek a tavaszi nagytakarításban a lépcsőház körül” – válaszolta kérdésünkre Tódor László, a Tető utca 9-es számú tömbház B lépcsőházát ügykezelő lakószövetség elnöke. A tömbház előtt a zöldövezetet, a parkolót kitakarították, a hulladéktárolóhoz gyűjtötték a szemetet, időben előkészítettek mindent, mielőtt elkezdték volna a portalanítást, takarítást a városháza által megbízott Eco-Csík Kft. munkatársai. Ugyanakkor Tódor László érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy
Nagyobb lélegzetvételű munkálatként megemlítette, hogy benne vannak a városháza hőszigetelési programjában, és a lépcsőház hőszigetelését szeretnék kivitelezni, amelyre idén vagy a jövő évben sor kerülhet.
Két nappal az ütemterv szerinti nagytakarítás előtt szervezték meg a Jégpálya lakótelep 10–12-es számú tömbházainak környékén is a takarítást, rendezték a zöldövezetet.
– büszkélkedett Szabó Ferenc, az illetékes lakástulajdonosi társulás elnöke. Tőle tudjuk, hogy
Arra a kérdésre, hogy terveznek-e idén felújítást a lépcsőházakban, a lakószövetség vezetője azt válaszolta, hogy a 12-es tömbház, hasonlóan a már említett Tető utcai lépcsőházhoz, részt vesz a városháza hőszigetelési programjában, és várják, hogy ott kezdje meg a munkát a kivitelező; addig is, az önrész begyűjtésén dolgoznak.
Bajkó Mária, a Lendület 10-es lakástulajdonosi társulás elnöke érdeklődésünkre elmondta, ők is minden évben bekapcsolódnak a polgármesteri hivatal által szervezett tavaszi nagytakarítási akcióba, és mielőtt utcájukban elkezdenének portalanítani,
A lakók közül csak néhányan vettek részt, 6-7 személy, a többiek idősek vagy munkában voltak, ezért nem kapcsolódtak be. A lakószövetségi elnöktől megtudtuk azt is, hogy idén nem terveznek nagyobb lélegzetvételű munkálatot a tömbházban, mert nincs rá pénz. A városszintű tavaszi nagytakarítás és lomtalanítási akció egyébként ütemterv szerint ma fejeződik be, a Brassói út, valamint a Mérleg utca portalanításával.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
szóljon hozzá!