
Az áldatlan kamionforgalom, a zaj és a por zavarja a csíkszeredai Taploca utcában lakók nyugalmát. Az ott élők panaszait Tódor László osztotta meg szerkesztőségünkkel. Mint mondja, a számos probléma, ami az utcában található, nem csak őt érinti, hanem az összes ott élő polgárt.
2010. október 10., 17:102010. október 10., 17:10
Tódor László hangsúlyozta: nem kíván hibáztatni senkit, mert látszik hogy a városban van fejlődés, viszont valakinek a város szélére is oda kellene figyeljen, hisz Csíkszeredának ez egy kapuja, amely nem mindegy, hogy néz ki. Az illetékeseknek valamiféle megoldást kellene találniuk a probléma kiküszöbölésére – fűzte hozzá.
Szőke Domokos alpolgármester megkeresésünkre elmondta: tervbe van véve a várost elkerülő körgyűrű, amely reményeik szerint két-három év múlva megépülhet. A kerülőút megépítésével várhatóan csökken majd a kamionforgalom a Taploca utcán, valamint más érintett útszakaszokon is, így megszűnnek a lakókat érthető módon zavaró körülmények.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Volt ugyan egy tömeges elbocsátás a könnyűipari szektorban, mégis, minimális mértékben ugyan, de csökkent a munkanélküliségi ráta múlt hónapban Hargita megyében. Van magyarázat a jelenségre.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
Noha az iráni háború előidézte válság mindenkit érint, Európának továbbra is Ukrajnára kell összpontosítania – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken Brüsszelben, az éjszakába nyúló EU-csúcsot követő sajtótájékoztatóján.
Nagyböjti koncertsorozattal készül húsvétra az Erdélyi Hagyományok Háza, amely az elcsendesedést és a húsvétra való lelki ráhangolódást szolgálja.
Pénteken hajnali 3 órakor felfüggesztették a parlament két házának együttes ülését, amelyen a 2026-os állami költségvetés, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének vitája zajlott.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.