A szóbeli vizsga hiányában is mehetnek írásbelire

Néhány napon belül elkezdődnek az idei érettségi vizsgák, ez az első alkalom, hogy a megreformált vizsgarendszer szerint rendezik meg a képességpróbákat. Elsőként a román nyelvkompetencia vizsgára kerül sor, február 15–17. között, ezt követi az anyanyelvi próba, a számítógép-kezelői ismeretek bizonyítása, majd végül május 31. és június 4. között az idegen nyelv kompetencia-vizsga. Valódi tétje azonban csak a nyáron sorra kerülő írásbeli vizsgáknak lesz.

Széchely István

2010. február 10., 10:442010. február 10., 10:44

2010. március 08., 17:032010. március 08., 17:03

A nyelvi vizsgák három részből állnak össze, egy beszéd-próba, egy szövegértés-próba, valamint egy írásbeli szövegértelmezés-próba alapján kapnak különböző minősítéseket a vizsgázók – közölte Görbe Péter Hargita megyei szaktanfelügyelő, aki éppen kedden vett részt egy szebeni konferencián, amelyen a tanügyminiszter és a szaktárca képviselői az érettségi lebonyolítására is kitértek.

Az már korábban is tudott dolog volt az új érettségi rendszerrel kapcsolatban, hogy a szóbeli vizsgáknak nincs túl nagy tétje, egyrészt azért, mert az itt megszerzett minősítés nem számít majd bele az érettségi végső eredményébe, másrészt pedig a végzős diák már a megjelenésre is megkapja az átmenő osztályzatot, így részt vehet majd a június 28-án kezdődő írásbeli vizsgákon. Keddre azonban kiderült, hogy a szóbeli vizsgákról hiányzó diákok is részt vehetnek az írásbeli próbákon. Elmehetnek az írásbeli vizsgákra úgy is, ha nincs meg a nyelvkompetencia-próbájuk. Ebben az esetben is elfogadják az írásbelin elért eredményüket, azonban ahhoz, hogy az érettségi diplomát megkapják, augusztusban be kell pótolják a kihagyott kompetencia-vizsgát – tájékoztatott Görbe Péter a keddi konferencián elhangzottakról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba

George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba
2025. május 04., vasárnap

Egy kicsit vezetett Nicușor Dan a diaszpórában, aztán Simion ott is átvette a vezetést

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós időben közzétett adatai szerint a szavazatszámlálási jegyzőkönyvek 66,48 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion vezet az elnökválasztás első fordulójában.

Egy kicsit vezetett Nicușor Dan a diaszpórában, aztán Simion ott is átvette a vezetést
2025. május 04., vasárnap

Antal Árpád: minden követ meg kell mozgatni a következő két hétben

A kilenc órakor közzétett exit-poll adatok szerint Gerorge Simion biztosan bejut az államfőválasztás második fordulójába. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az urnazárást követően értékelt.

Antal Árpád: minden követ meg kell mozgatni a következő két hétben
2025. május 04., vasárnap

Várja a szavazatszámlálás eredményeit Crin Antonescu és Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor „ez egy új kezdet”.

Várja a szavazatszámlálás eredményeit Crin Antonescu és Nicușor Dan
2025. május 04., vasárnap

Exit poll: George Simion juthat be a második fordulóba, fej-fej mellett Crin Antonescu és Nicușor Dan

Az urnazárást követően közzétett exit-pollok szerint George Simion és Crin Antonescu vagy Nicușor Dan juthat a második fordulóba a romániai elnökválasztáson, amelynek első, újból kiírt fordulóját vasárnap tartották.

Exit poll: George Simion juthat be a második fordulóba, fej-fej mellett Crin Antonescu és Nicușor Dan
2025. május 04., vasárnap

Vasárnapi vonatbaleset: egy várandós nő maradt kórházban

Egyetlen személy, egy várandós nő maradt kórházban vasárnap estére a konstancai vonatbaleset érintettjei közül.

Vasárnapi vonatbaleset: egy várandós nő maradt kórházban
2025. május 04., vasárnap

Több turista szorult a hegyimentők segítségére a Torockó melletti Székelykőn három nap alatt

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló megsérült.

Több turista szorult a hegyimentők segítségére a Torockó melletti Székelykőn három nap alatt
2025. május 04., vasárnap

És akkor jöjjön még egy utolsó nagy hajrá

Már csak kevesebb, mint két óra van hátra a megismételt elnökválasztás első fordulójából. A szavazókörzetek – külföldön és belföldön egyaránt – romániai idő szerint 21 órakor zárnak.

És akkor jöjjön még egy utolsó nagy hajrá
2025. május 04., vasárnap

Hargita megyében több mint kétezren kértek mozgóurnát a választásokhoz

A Hargita Megyei Választási Iroda szóvivője, Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a megyében összesen 2089 kérvényt nyújtottak be mozgóurna igénylésére, ezek közül 350-et egészségügyi intézményekben ápolt személyek adtak le.

Hargita megyében több mint kétezren kértek mozgóurnát a választásokhoz
2025. május 04., vasárnap

Ég a száraz növényzet és a széltörésben kidőlt fák Balánbányán

A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.

Ég a száraz növényzet és a széltörésben kidőlt fák Balánbányán