Hirdetés
Hirdetés

A színház ügykezelésébe került a szejkefürdői színpad

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Elfogadták a civil szervezeteknek, egyházaknak szánt pályázatok összegét, a Tomcsa Sándor Színház ügykezelésébe került a szejkefürdői színpad és környéke, ugyanakkor a Tamási Áron Gimnázium beomlott bentlakása ügyében kiadott építkezési engedélyről is szó esett a székelyudvarhelyi önkormányzat soros ülésén.

Fülöp-Székely Botond

2024. február 29., 14:132024. február 29., 14:13

2024. február 29., 14:502024. február 29., 14:50

A polgármesteri hivatalban zajló munka stabilitását szeretné megbontani a Szabad Emberek Pártja (POL) saját csapattársuk (Ölvedi Zsolt alpolgármester) leváltásával – vélekedett a napirendi pontok megtárgyalását megelőzően Gálfi Árpád polgármester. Sokáig azonban nem kellett mérgelődnie, hiszen

a kezdeményezők az ülés elején visszavonták a leváltással kapcsolatos határozattervezetet.

Elutasított vádak

„Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának urbanisztikai osztálya nem adott ki építkezési engedélyt semmi olyan munkálatra, ami a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának épületén kellett volna elvégezni” – szögezte le Csáki Gergely, a hivatal urbanisztikai osztályát képviselve.

korábban írtuk

Mégsem váltják le Székelyudvarhely alpolgármesterét
Mégsem váltják le Székelyudvarhely alpolgármesterét

Habár januárban még a Szabad Emberek Pártja (POL) nyolc képviselője, illetve Bindea Dániel EMSZ-es tanácsos által szignózott határozattervezettől volt hangos a közvélemény, a februári soros önkormányzati ülésen visszavonták kezdeményezésüket.

Rámutatott, hogy a tragikus eseményt követően több olyan közlemény látott napvilágot az állami intézmények részéről – prefektusi hivatal, építésfelügyeleti szervek stb. –, amelyekből

a szakmai részleteket nem ismerők számára úgy tűnhet, hogy kapcsolat van a hivatal által kibocsátott dokumentumok és a tragikus falomlás között.

„Elutasítok minden vádat, hiszen mi nem adtunk ki semmilyen engedély, ami ezt okozhatta volna” – fogalmazott. Kijelentette, nem egyszerű a munkájuk és nem is túl népszerűek, hiszen sokszor az emberek számára nem tetsző tényeket kell közöljenek, de úgy érzi, hogy

a bentlakásnál történtek terhét nem kell a vállukon viseljék.

Helyi pályázatok

Összességében 200 ezer lejt hagytak jóvá az önkormányzati képviselők az egyházközségek számára kiírt pályázatokra.

Az elnyert támogatást idéntől már egyházi épületek fenntartására, tervezésre, építkezésre és meglévő épületek felújítására, szociális és egészségügyi tevékenységekre is lehet használni, de a beruházási tételek beszerzése is lehetséges.

A sporttevékenységekkel kapcsolatos pályázati lehetőségekre szánt keretösszeg 2 millió lej – ebből versenysport és tömegsport területén tevékenykedő szervezetek igényelhetnek részösszegeket. A POL és az RMDSZ több, a pályázással kapcsolatos határidőkre, illetve a szabályzattal kapcsolatos módosítást nyújtott be, végül ezekkel összhangban fogadta el a testület a határozattervezetet.

Ugyancsak pozitívan bírálták el a képviselők, hogy 400 ezer lejes keretösszegből igényelhetnek részt a kulturális szervezetek.

Közhasznú-, illetve közérdekű tevékenységek megvalósítására 350 ezer lejt határoztak meg a helyi pályázatok részeként.

Terveket készíttethet a színház a szejkei színpad felújítására •  Fotó: Thomas Campean Galéria

Terveket készíttethet a színház a szejkei színpad felújítására

Fotó: Thomas Campean

Újítanák a Szejkefürdőt

Tíz évre szeretné ügykezelésbe venni – március 1-től kezdődően – a Tomcsa Sándor Színház a szejkefürdői színpadot és a hozzá tartozó területet, hiszen elképzeléseik vannak annak átalakítására, felújítására

– hangzott el a határozattervezet bemutatásakor. Berde Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője kijelentette, ők ezt nem tudják támogatni addig, amíg a színház képviselői nem egyeztetnek velük a konkrét elképzelésekről. Nagy Pál színházigazgató rámutatott, csak elképzeléseik vannak egyelőre:

amíg nem veszik adminisztrálásba a területet és az építményt, addig hivatalosan nem költhetnek tervezésre.

„Baráti beszélgetésként” már több létező kültéri színpad tervét elküldték egy szakembernek, de ez nem hivatalos. Fel is tüntették költségvetésükben, hogy szeretnének költeni tervezésre, ami nagyjából 30-40 ezer lejbe kerülhet. Ezt követően keresnek forrást a majdani építkezéshez.

Idézet
Egy régi problémára keressük a megoldást, mégpedig arra, hogy kezdeni kéne valamit a Szejkével. Nekünk erre van egy elképzelésünk”

– mondta. Ezután heves vita tört ki a jelenlévők között, amely során az át nem vett szejkefürdői ivó- és szennyvízhálózat is szóba került, de végül a képviselők többsége – az RMDSZ tartózkodása mellett – megszavazta a kapcsolódó határozatterveztet.

Hirdetés

További, fontosabb döntések

Módosítani kellett a közalkalmazottak bérének emeléséről szóló határozattervezetet, ezt viszont az RMDSZ-frakció elutasította, mondván, hogy

még egyszer nem járulnak hozzá a fizetések növeléséhez.

Az sem győzte meg őket, hogy valójában nem módosul a korábban áttárgyalt összeg – nincs szó tehát újabb fizetésemelésről –, mindössze annyi történt, hogy egy funkció kimaradt a korábban elfogadott határozattervezetből. A szövetségiek tartózkodása ellenére pozitív elbírálást kapott az előterjesztés. A képviselők megszavazták ugyanakkor azt is, hogy egy évek óta húzódó peres ügyben a hivatal területcserét ajánljon fel egy csalókai telektulajdonosnak.

Összesen nyolc buszt és ugyanennyi elektromos töltőállomást vett közvagyonba a város.

A Tábor utca 3A és 3B szám alatt lévő tömbházlakások rendeltetését is eldöntötték: az RMDSZ javaslatára két szociális és négy szolgálati lakást határoztak meg. A képviselők szavazata alapján

az elkövetkező tíz évre a Városi Sportklub ügykezelésébe kerültek a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti épület emeletén lévő irodahelyiségek.

Jakab Zoltán RMDSZ-es tanácsos ugyanakkor felkérte a városházát, hogy rendezzék Székelyudvarhely vagyonának helyzetét, hiszen több rendellenességet is tapasztaltak ezügyben. A legszembetűnőbb, hogy a Tamási Áron Gimnázium bentlakása még mindig a hivatal vagyontárgyai közt szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés