
A jelenlegi zöld helyett fehér színű lesz az épület, amelynek a frontján parkolókat hoznak létre
Fotó: Barabás Ákos
Óvodások és elemi osztályos diákok örülhetnek a zetelaki Tófalvi Elemi Iskola felújításának, amelynek finanszírozására 1,4 millió lejért pályázott sikeresen a helyi önkormányzat. A több, mint nyolcvan éves épület korszerűsítése során a régi falusias jegyek megőrzésére fognak törekedni.
2019. március 27., 14:002019. március 27., 14:00
2019. március 27., 14:082019. március 27., 14:08
Nem sok módosítást hajtottak végre az 1936-ban megépített iskolán az évtizedekben, éppen ezért megérett a korszerűsítésre – fejtette ki lapunknak Nagy Attila, zetelaki polgármester. Mint mondta, az elmúlt évtizedek rányomták pecsétjüket az épületre, például a hőszigetelés szempontjából sem felel meg a mai követelményeknek. Így ki fogják cserélni az ablakokat is, hiszen azok nagyon huzatosak.
A mennyezet szigetelését, is egyszerű „barkácsmunkával” oldották meg, ami szintén tarthatatlan, ennél lényegesen szakszerűbb megoldást kell alkalmazni – magyarázta Nagy Attila. A tervek szerint a mozgássérülteknek is fontos változtatások lesznek az iskolában: lesz feljáró, illetve mellékhelyiség is számukra. Az épület előtt ki fogják vágni a tujákat, ahol parkolóhelyeket alakítanak ki, amelyekre nagy szükség van. Az udvaron ugyanakkor meg kell oldják a vízelvezetést, hogy ne ázzanak a falak. A felsoroltak mellett ugyanakkor az is fontos, hogy megfeleljenek a tűzvédelmi szabályoknak.
Nagy Attila rámutatott,
„A tervezőkkel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a régies stíluselemeket nem felszámoljuk, hanem visszaállítjuk szinte az eredeti állapotába” – magyarázta. Azt ígéri, hogy egy nagyon letisztult kinézete lesz az iskolának. Például a mostani „nem igazán találó” zöld helyett az őseink által is kedvelt fehér színre festik. Az ablakok és ajtók pedig sötétbarnák lesznek.
Az iskola látványterve
Fotó: Zetalaka Polgármesteri Hivatala
Az 1,4 millió lejre értékelt korszerűsítés érdekében az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályázott sikeresen az önkormányzat. A polgármester a múlt héten írta alá a finanszírozási szerződést Bukarestben, így hamarosan meghirdethetik a közbeszerzési eljárást a kivitelezés érdekében. „Reméljük, hogy egy komoly vállalkozót kapunk a munkára, aki a lehető legjobb minőségben fog dolgozni. Az biztos, hogy napi szinten fogjuk ellenőrizni a munkát, hiszen szívügyünk ez a projekt” – fogalmazott nagy Attila. Hangsúlyozta, a felújítást nyolc hónap alatt kell befejezze a kivitelező, úgyhogy még idén megvalósulhat a beruházás. Persze ehhez az építkező cég megfelelő hozzáállására is szükség van. Jelenleg egyébként 118 elemi osztályos diák, illetve 36 óvodás tanul az épületben. Egyeztetések folynak arról, hogy miként oldják meg a zavartalan oktatást a felújítás idejére.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Akár ezer lejes, vagy még nagyobb összegű bírságot is kiszabhatnak a 112-es egységes segélyhívó szám indokolatlan hivásáért, a hatóságok azonban nem büntetnek, ha a hívó jóhíszeműen fordul segítségért.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
szóljon hozzá!