
Elegendő információ hiányában nem szavazta meg a testület a polgármester javaslatát
Fotó: Gergely Imre
Több „forró”, a távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó témát tárgyalt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a csütörtök délutáni ülésén. Nem járultak hozzá a polgármester bűnvádi eljárást inditványozó javaslatához, illetve arra is fény derült, hogy decemberben hiába biztosítottak összegeket a jelenlegi szolgáltatónak és a kórháznak, azt a városháza hibájából nem kapta meg a két intézmény.
2022. január 27., 20:082022. január 27., 20:08
2022. január 27., 20:082022. január 27., 20:08
Jó hír a gyergyószentmiklósiak számára, hogy kevesebbet kell majd fizetniük a január-márciusi időszakban a fűtésért, mivel a kormány döntése itt is érvényesül. Az ezt jóváhagyó helyi határozat értelmében közel 37 lejjel csökken a lakossági ár, azaz
A fűtésszolgáltatással kapcsolatos volt Csergő Tibor polgármester abbéli javaslata is, hogy indítsanak bűnvádi eljárást a szolgáltatás 2010-ben történt kiadásától kezdve az E-Star szolgáltatóval történt szerződésbontásig terjedő időben született több önkormányzati döntés miatt, amelyekből az általa felkért ügyvéd szerint
A város jogásza véleményezésében kifogásokat támasztott a javaslat ellen, kimondva, hogy a képviselő-testület nem illetékes ilyen jogi eljárás indításában. Az RMDSZ-frakció nevében Kulcsár László és Barabás Orsolya képviselők az ülés előtt sajtótájékoztatón mondták el, hogy szerintük
Bajkó László POL-os képviselő szerint az az ügyvédi véleményezés, amit ők kaptak és amely alapján dönteniük kellene, nagyon kevés információt tartalmaz. Így látták ezt az MPP képviselői is.
A polgármester egyébként a testület megkérdezése nélkül saját maga is kezdeményezhetett volna vagy kezdeményezhet ilyen jellegű feljelentést.
Az ülésen szó esett arról is, hogy december végén hiába szavazott meg támogatást a testület a fűtésszolgáltató és a kórház számára, ezt nem kapták meg a városházán történt hiba miatt. A kórháznak szánt pénz egy része, 106 ezer lej állami támogatás volt, amit – mivel nem használhatták fel –
A két intézmény majd a költségvetés elfogadása után juthat ezekhez az összegekhez.
Az ülésen még volt egy fontos döntés: a Virág negyedi 7-es tömbház egy lakrészében alakítanak ki egy lakást arra, hogy ott lehessenek karanténban a Covid-fertőzött hajléktalanok.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
2 hozzászólás