
Fotó: Kristó Róbert
A csíkszeredai központi zöldségpiac néhány felületének versenytárgyaláson való bérbeadásáról döntött a város önkormányzati testülete legutóbbi soros ülésén.
2010. november 30., 15:352010. november 30., 15:35
2010. november 30., 17:262010. november 30., 17:26
A tanácsi határozat értelmében a központi zöldségpiac csarnokának két emeleti helyiségét bocsátják közbeszerzési eljárás alá. A 7,5 és a 10,5 négyzetméteres beltéri helyeket öt évre adná bérbe az önkormányzat, négyzetméterenként évi nyolc eurós díjért. A licit során a bérleti díj növekedhet. A bérleti határidő lejárta után a bérlőnek kötelessége visszaszolgáltatni a helyiséget abban a formában, ahogy ő átvette. A nagyobbik helyiséget az állategészségügyi ellenőrzések számára biztosítanák, míg a kisebbik felületet kereskedelmi céllal hasznosítanák.
A bérleti díj csúszása vagy annak ki nem fizetése a város és a bérlő által megkötött szerződésben meghatározott szankciókat vonja maga után.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
szóljon hozzá!