
A pedagógusok évente két bruttó minimálbérben részesülnek, amelyet karrierfejlesztésre, didaktikai eszközökre költhetnek. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A szenátus döntő házként fogadta el szerdán azt a tervezetet, amely többek között kimondja, a pedagógusok évente két bruttó minimálbérben részesülnek, amit képzésre, didaktikai eszközökre fordíthatnak.
2020. május 02., 09:532020. május 02., 09:53
A jogszabály szerint elhalasztják a transzdiszciplináris – azaz több tudományterületet egyszerre érintő – vizsgáztatást, lévén, hogy az oktatás nem állt át erre a módszerre. „Kiegészítve a rendeletet, a szenátusban támogattuk azon kezdeményezéseket, amelyek révén újabb juttatásokban, támogatásban részesülhetnek a pedagógusok” – írta közösségi oldalán Novák Csaba Zoltán RMDSZ-s szenátor.
A politikus lapunknak elmondta, a szenátorok szerdán telefonon keresztül szavaztak a rendelet elfogadásáról, végül 90 igen és 40 nem szavazat mellett elfogadták azt. Eszerint
Azok a pedagógusok, akik vidéken foglalnak el végleges kinevezésen alapuló állást, úgynevezett helyfoglalási juttatásban részesülnek, amelynek értéke a mindenkori bruttó minimálbér háromszorosa. A juttatás folyósításának feltétele, hogy az adott állás legkevesebb öt tanéven át legyen betöltve.
Az egyetem előtti oktatásban dolgozó tanszemélyzet számára az időszakos orvosi vizsgálatok és a védőoltások ingyenessé válnak, ezt az állami költségvetésből finanszírozzák. Azok a pedagógusok, akik több mint harminc év szolgálati idővel rendelkeznek a tanügyben,
Ahhoz, hogy a jogszabály életbe léphessen, előbb az államelnöknek is kell hirdetnie.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
4 hozzászólás