A nyárádszeredaiak a jövőbe fektetnek be

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Pénteken avatták fel a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola új épületrészét. Az eseményen  a helyi önkormányzat képviselői, Kerekes Károly parlamenti képviselő, a Megyei Tanács részéről Lokodi Edit elnök, Szabó Árpád alelnök, a megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Júlia körzeti és Kiss Tünde szaktanfelügyelők vettek részt.

Gligor Róbert László

2010. november 09., 08:182010. november 09., 08:18

2010. november 09., 17:512010. november 09., 17:51

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Az iskolát 2007-ben kezdték bővíteni, amikor kormánytámogatást kaptak mosdó építésére. Bár nem volt rá fedezetük, a nyárádszeredaiak a mellékhelyiségek mellett új osztálytermek kialakítását is elkezdték. „Amikor nagy optimizmussal elkezdtük az építkezést, nem gondoltuk, hogy négy évig fog tartani” – mondta el Dászkel László polgármester, aki ezúton mondott köszönetet az RMDSZ parlamenti csoportjának, a megyei tanácsnak és a tanfelügyelőségnek a beruházás megvalósításában nyújtott segítségért.

Az iskola a jövő építője

Ünnepi beszédében Illés Ildikó kiemelte: aki iskolát épít, az jövőt épít és szembesül a felelősség súlyával. A nyárádszeredaiak már a középkorban felismerték az oktatás-nevelés fontosságát, és később is bebizonyították, hogy az iskola a közösségépítés egyik alappillére, ezért figyelnek az oktatási intézményeik építésére, bővítésére. Kerekes Károly képviselő elmondta: „Kormányzási prioritásunk egy olyan nemzetiségi oktatás megteremtése, amely biztosítja az anyanyelven való tanulást az óvodától az egyetemig, az iskoláink önrendelkezését, olyan iskolarendszert, amely jól felkészült, történelmi sorsformáló nemzedéket nevel ki. Az önrendelkezéshez elsősorban tudással felfegyverzett, képzett, építeni és gyarapodni tudó magyar emberekre van szükség.”

Mintegy 100 diáknak biztosítanak megújult oktatási feltételeket

A szalagvágás után az iskola tanulói irodalmi műsort mutattak be: „Újulnak a kövek s a tenger, amíg halljuk minden Rodostóban Zágont” – hangzott az ifjak hitvallása.

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

A vendégek szemügyre vették az új épületrészt, amely négy tantermet és mosdókat foglal magába. Az emeleti termekbe már előzőleg beköltöztek a diákok, a földszinti osztályokat ezen a héten foglalják el. Az önkormányzat és a szülők hozzáállásának köszönhetően elkészült a falak burkolása is. Az új osztálytermek mintegy 100 diáknak biztosítanak kitűnő oktatási feltételeket, de még mindig van 80 tanuló, akik más épületekben tanulnak – mondta Kicsi Elemér igazgató. Dászkel Lászlótól azt is megtudtuk, hogy az iskola bővítése, korszerűsítése és a nyílászárók cseréje összesen 1.242.000 lejbe került.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Hirdetés
2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
2026. március 13., péntek

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen

A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen
Hirdetés