
Fotó: gov.ro
Ilie Bolojan kormányfő szerint a napokban felmérik, hogy a központi intézmények közül melyekben van szükség leépítésekre – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. szeptember 30., 09:542025. szeptember 30., 09:54
2025. szeptember 30., 10:042025. szeptember 30., 10:04
A miniszterelnök a Digi24-nek nyilatkozva hétfő este elmondta, ezt mielőbb meg kell tenni, mert az intézkedések csak két, három, négy hónap múlva éreztetik majd a hatásukat.
Arra a kérdésre, hogy a kormányprogramban szereplő 20 százalékos létszámcsökkentést hajtják-e végre, Bolojan azt válaszolta: véleménye szerint alapul vehetik a 20 százalékos átlagot, de az a fontos, hogy minden egyes intézménynél korrekt elemzés készüljön.
„Előfordulhat, hogy egyes intézményekben nincs szükség létszámcsökkentésre, máshol fel kell venni még embereket. De
Külön elemezni kell valamennyi intézmény helyzetét – magyarázta a kormányfő.
Közlése szerint a helyi közigazgatásban dolgozók nehezményezték, hogy a bérpótlékok és a béremelések miatt a központi közigazgatásban sokkal nagyobb az átlagfizetés, és ennek a méltánytalanságnak a megszüntetését kérték a pótlékok csökkentésével, ha már – mint fogalmaztak – a kiadások csökkentésére törekszik a kormány.
Bolojan szerint az önkormányati alkalmazottaknak igazuk van,
Az országos fogyasztóvédelmi hatóságot hozta fel példaként, ahol az elemzés szerint túl sok ember dolgozik a központi apparátusban, és néhányuk elbocsátása nem fogja befolyásolni az intézmény tevékenységét, mivel a munka oroszlánrészét amúgy is a területi kirendeltségek alkamazottai végzik.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.
Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión április 27-e és május 10-e között.
Marosvásárhelyre indult szombaton a 39 éves, mezőbodoni férfi Pal Ionel Silviu, aki a mai napig nem tért vissza otthonába – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai hangszeres népzenei mozgalom és a táncházmozgalom egyik alapítója.
A marosvásárhelyi diáknapokat idén május 27–30. között rendezik meg a Vibe-fesztivál helyszínén, de a város számos tere otthont ad a rendezvénynek, amely nemcsak az egyetemistákat szólítja meg.
Az év első negyedévében 33.966 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével – tájékoztatott hétfőn az intézmény.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.
szóljon hozzá!