Konfliktus mederszabályozás miatt

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Szabályozási munkálatokat kezdett el a Maros megyei vízgazdálkodási hatóság tavaly november végén a Geges-patakon, de mint kiderült, semmilyen szükséges engedéllyel nem rendelkezett. Három hetes levelezés és tárgyalás után sikerült elérni, hogy a Natura 2000 területen elkezdett beruházást leállítsák mindaddig, amíg beszerzik a szükséges jóváhagyásokat. Közben a minisztérium álláspontját is kikérték a vitás kérdésben.

Gligor Róbert László

2012. január 08., 17:512012. január 08., 17:51

2012. január 08., 17:582012. január 08., 17:58



Többszöri tárgyalás eredményeként ideiglenesen abbahagyták a tarolást

A Nyárádmente Kistérségi Társulás és partnerei 2011. március 29-én kötöttek szerződést a környezetvédelmi minisztériummal többek között a Kisküküllő és Nyárád folyók mentén kijelölt ROSPA0028. számú madárvédelmi élőhely kezelésére. Ezért ebben az övezetben végzendő mindenféle beruházási munkálathoz engedélyeket kell beszerezni a Natura 2000 terület kezelőjétől. Ám a kistérségi társulást senki nem értesítette arról, hogy a Maros vízgyűjtő igazgatósága a megyei vízgazdálkodási hatóság révén mederkotrási munkálatokat kezdett el a Geges-patakon. Amikor kiderült, hogy mindenféle engedély nélkül dolgoznak, a beruházók azt állították, hogy nem szükséges jóváhagyás, hiszen csak javítási munkálatokról van szó. A területek kezelőjének többszöri felszólítása következtében a vízügyi igazgatók megígérték, hogy felfüggesztik a munkálatokat és beszerzik az engedélyeket. Az esetet a szakminisztérium tudomására hozták.

Egyeseknek nem szükséges az engedély?

A Natura 2000 területeket április óta kezelő Nyárádmente Kistérségi Társulásnak ez az első komolyabb konfliktusa. A részletekről Kovrig Zoltán igazgatónál tájékozódtunk, aki elmondta: november 27-én észlelte, hogy Havadtő és Vadasd között a Geges-patak medrét kotorják, valamint kivágják az összes fát a mederből és a patakpartról. Másnap értesítette a megyei vízügyi hatóságot, hogy mivel Natura 2000 területen történnek a munkálatok, az övezet adminisztrálását végző intézménytől is szükséges engedélyt kérni.  A következő napon a vízügyi intézmény székhelyén tárgyaltak, és abban egyeztek meg, hogy az engedélyek beszerzéséig abbahagyják a munkálatokat. Ennek ellenére a munkagépek továbbra is dolgoztak. December 5-én ismét tágyalóasztalhoz ültek a vízügyi igazgatók és a terület kezelői: a találkozó után a vízügy ismételten vállalta a munkálat ideiglenes felfüggesztését. Ez azonban csak két nap múlva történt meg: a kivitelező cég vezetője azt mondta, hogy az egyik alkalmazott rosszul értelmezte azt, hogy az ügy rendezése folyamatban van, ezért dolgoztak. Kovrig Zoltán újabb fellépése után azonban leállították a munkálatokat.

Nem lehet minden áron

Hogy a konfliktushelyzetet feloldják, december 12-én a Maros vízgyűjtő, a megyei vízgadálkodási hatóság és a Kisküküllő vízgyűjtő igazgatói, Teodor Giurgea, Nicolae Barbieru és Stoian Cristian Gyulakután találkoztak a kezelésért felelős szervek részéről Kovrig Zoltán igazgatóval, Papp Tamás tudományos elnökkel, Antal Zoltán és Borbély Emma kistérségi ügyvezetőkkel, valamint Gyulakuta és Havad községek polgármestereivel (ugyanis a Rava patakán is hasonló munkálatot terveztek).

A vízügy képviselői határozottan védték azon álláspontjukat, hogy nem szükséges a kért építkezési, területrendészeti és környezetvédelmi engedélyek és jóváhagyások beszerzése, mert ők csak javítást végeznek. A főigazgató elmondta: egyes feltételeket hajlandóak teljesíteni és összeállítani az engedélyeztetési dokumentációt, de akár büntetés árán is már másnap folytatni fogják a munkálatokat, hogy az év végéig elkölthessék az erre a célra kiutalt állami pénzt. A tárgyalás végén azonban elfogadták azt az ajánlatot, hogy a terület kezelője szakembert küldhet a munkálat helyszínére, aki felügyeli és irányítja a fák kivágását, továbbá megígérték azt is, hogy a már letarolt patakparton újraültetik a honos vegetációt.

Kikéreték a minisztérium véleményét is


A Natura 2000 terület kezelői december 19-én a környezetvédelmi minisztérium tudomására hozták a Maros megyei esetet, és kérték, hogy a szaktárca fejtse ki álláspontját a védett területeken történő munkálatok engedélyeztetésének kötelezettségéről.

Közben a vízügyi hatóság összeállította és benyújtotta az engedélyeztetési dossziékat a kistérségi társuláshoz, előtte azonban  a munkagépek 5 kilométer hosszan és 15 méter szélesen mindent kiirtottak a patakon, továbbá annak kétoldalán utakat is kialakítottak. Az elkezdett munkálat mellett a Rava-patakon is dolgozni szereztnének, de a Nyárádmentén is folytatnák a Vécke-csatornán két éve elkezdett medertakarítást, ezúttal Lukafalva és Karácsonyfalva között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

A hegyimentővel beszélt a négyes halálos áldozatot követelő terepjárós baleset túlélője

Eszméleténél volt a négyes halálos áldozatot követelő terepjárós baleset fiatal túlélője, amikor a hegyimentők rátaláltak. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba, de előtte szóba tudott állni a hegyimentőkkel.

A hegyimentővel beszélt a négyes halálos áldozatot követelő terepjárós baleset túlélője
2025. augusztus 24., vasárnap

A munkaerőpiac és a megszorítások: valóság és várakozások

Miközben a villamos energia ársapkájának megszüntetése, valamint az általános forgalmi adó (áfa/TVA) és a jövedéki adók – főként az üzemanyagoké – emelése napról napra felfelé pörgeti az árakat, a vásárlóerő egyre inkább gyengül.

A munkaerőpiac és a megszorítások: valóság és várakozások
2025. augusztus 24., vasárnap

Már Magyarországon menekülőre fogta, átjött a határon, és csak Romániában tudták elkapni egy autópálya-akcióban

Lopott személygépkocsit vezetett a gyanú szerint az a sofőr, akit már Magyarországon el akartak fogni, de nem sikerült azelőtt, hogy átlépte volna a román határt.

Már Magyarországon menekülőre fogta, átjött a határon, és csak Romániában tudták elkapni egy autópálya-akcióban
2025. augusztus 24., vasárnap

Jócskán visszavesznek az árból a tengerparton a szeptemberi napokra

A szeptember 1–30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Jócskán visszavesznek az árból a tengerparton a szeptemberi napokra
2025. augusztus 24., vasárnap

Altertábor: ahol közelebb kerülhetünk önmagunkhoz

Különböző művészeti ágak találkoztak a IX. Alternatív Összművészeti Diáktábor idei műhelyeiben. A szervezők merészen párosítottak, a diákok pedig fogékonyak voltak az újdonságra: a tábor nyolcvan résztvevője maradandó élményekkel térhet haza.

Altertábor: ahol közelebb kerülhetünk önmagunkhoz
2025. augusztus 24., vasárnap

Egész Székelyföldön végigszalad az időjárási figyelmeztetés

Elsőfokú szélriasztás van érvényben vasárnap estig tizenöt megyében, köztük a székelyföldi megyékben is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Egész Székelyföldön végigszalad az időjárási figyelmeztetés
2025. augusztus 24., vasárnap

Megvolt az ország fagypontja

Az elmúlt időszakhoz képest igencsak lehűlt az idő vasárnapra virradóan, az Omu-csúcson pedig fagypont alá esett a hőmérséklet augusztus 24-e hajnalán.

Megvolt az ország fagypontja
Megvolt az ország fagypontja
2025. augusztus 24., vasárnap

Megvolt az ország fagypontja

2025. augusztus 24., vasárnap

Földrengésre ébredtünk

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt vasárnap reggel 7 óra 15 perckor Vrancea megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.

Földrengésre ébredtünk
Földrengésre ébredtünk
2025. augusztus 24., vasárnap

Földrengésre ébredtünk

2025. augusztus 24., vasárnap

Nemere – arra is tehetünk egy jó kis túrát

Számos hegyet ajánlhatnánk kirándulási célpontként, hiszen Székelyföld bővelkedik felhőket botlasztó magaslatokban. Most a Nagy-Nemerére esett a választásunk, amelynek titka megfejtéséhez csak akkor kerülhetünk közelebb, ha körbenézünk a csúcsáról.

Nemere – arra is tehetünk egy jó kis túrát
Nemere – arra is tehetünk egy jó kis túrát
2025. augusztus 24., vasárnap

Nemere – arra is tehetünk egy jó kis túrát

2025. augusztus 23., szombat

Megint egy külföldi motorosra támadt egy medve a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves, külföldi motorost harapott meg egy medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. Az eset akkor történt, amikor a férfi a forgalmi torlódás miatt megállt.

Megint egy külföldi motorosra támadt egy medve a Transzfogarasi úton