Hirdetés
Hirdetés

A Mester és Margarita: különleges kísérleti produkció a Figurától

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

A Figura Stúdió Színház ismét olyan bemutatóra készül, amely túlmutat a hagyományos színházi kereteken. Legújabb produkciója, címében A Mester és Margarita világát idézi, de „csak nyomokban tartalmazza” az eredeti mű elemeit.

Gergely Imre

2026. április 14., 15:492026. április 14., 15:49

A Mihail Bulgakov klasszikus művéből inspirálódó előadás nem hagyományos adaptáció. A szöveget Arno Kleinofen dolgozta át, magyar nyelvre pedig Dunkler Réka ültette át. A produkció rendezője Florin Vidamski.

Hirdetés

A bemutatóra április 18-án, szombaton 19 órától kerül sor az Öntödében, majd a szűk nézőtéri kapacitás miatt további előadások is lesznek április 20-án, 21-én és 22-én.

Az egyedi tér kialakítása miatt egyszerre mindössze 30 néző vehet részt az előadásban, amely már önmagában is különleges színházi élményt ígér.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

A produkciót felvezető sajtótájékoztatón a színház igazgatója, Kolozsi Borsos Gábor hangsúlyozta: a Figura alapítása eleve egy kísérlet volt, és kísérleti színházként határozta meg magát. Most vagyunk legközelebb az alapítás gondolatához ezzel az előadással, ahol minden egy kísérlet. Minden mozzanatában tágulnak egy picit a határok” – fogalmazott Kolozsi.

A színészek számára is rendhagyó munkafolyamat zajlik, az előadás teljesen felborítja a hagyományos történetmesélés és színészi jelenlét megszokott formáit.

Amint Tamás Boglár kiemelte, teljesen más ez az alkotás, mint amit a főiskolán megtanultak, és amit gyakoroltak pályafutásuk során. A hagyományos történetmesélés sincs, teljesen felborítja ez a játék a színészek megszokásait.

Jó értelemben vett bizonytalanságban kell dolgozniuk

– emelte ki Faragó Zénó.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Az alkotók hozzászólásaiból kiderült, a kísérletezés, számos próbálkozás és alkotói impulzus eredményeként áll össze az előadás egy komplex, vizuálisan és akusztikailag is intenzív élménnyé. A klasszikus regény csupán kiindulópont –

az alkotók annyira eltávolodtak az eredeti történettől, hogy az már leginkább csak címében és motívumaiban maradt jelen.

A hangsúly a saját értékek hozzáadásán, az új értelmezési módok felhasználásán van.

A történet alapjául szolgáló világ – Jesua Ha-Nocri és Poncius Pilátus találkozása, a moszkvai szál, a mester és Margarita szerelme, valamint Woland titokzatos jelenléte – itt nem narratív formában bontakozik ki, hanem egymásra rétegződő állapotokként.

A szereplők nem klasszikus karakterek, hanem érzelmi és létezésbeli állapotok megtestesítői.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Az alkotás látványvilágát Cristina Milea tervezte Marta Sercescu közreműködésével, a koreográfiát Sergiu Matiș alkotta meg, a fényeket Bordos László Zsolt, a hangzást pedig Călin Țopa tervezte.

A mintegy kétórás, 14 éven felülieknek ajánlott előadás intenzív fény- és hanghatásokat is alkalmaz, ezért az érzékeny nézők számára előzetes tájékozódás javasolt.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között

Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
Hirdetés