Hirdetés
Hirdetés

A kulturális különbségek határozzák meg a magyar-román viszonyt

•  Fotó: Török Etele

Fotó: Török Etele

Mi és Ők – helyünk a világban címmel tartott interaktív előadást Kézdivásárhelyen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A Kanta Szakképző Központban lezajlott eseményen a magyar-román viszony, a közigazgatási átszervezés, illetve aktuálpolitikai kérdések is terítékre kerültek.

Farkas Áron

2024. március 29., 11:082024. március 29., 11:08

Bevezetőjében Tamás Sándor elmondta, hogy az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetével közösen életre hívott beszélgetéssorozat célja olyan témák körbejárása, amelyekről eddig nem, vagy csak kevésbé esett szó.

Hirdetés

A közönség bevonásával több olyan témát vázolt fel, amelyek esetében fennállhat a „mi és ők”-ellentét (nők és férfiak, fiatalok és idősek, individualizmus és közösségépítés), majd politikai síkra evezve

a magyar-román viszony kihívásait taglalta.

A gyakori kormányváltások gátolják az ország fejlődését

Kifejtette, hogy a román politikusok azért nem tudnak hosszú távra tervezni és stratégiákban gondolkodni, mert a vezető beosztásban levő személyek nagyon gyakran váltogatják egymást.

Idézet
1989-től 34 miniszterelnöke volt Romániának. Ez évente átlagosan egyet jelent. Hogy lehet vezetni hosszú távon egy országot, hogy lehet stratégiai gondolkodásról beszélni ilyen körülmények között?”

– tette fel a kérdést.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

A tanácselnök szerint a legnagyobb akadályt az ország fejlődésében az jelenti, hogy

mindegyik vezető beosztásba kerülő román politikus a saját elképzelését szeretné megvalósítani, ezért gyakoriak a törvénymódosítások, és nagyfokú a kiszámíthatatlanság.

„Az a különbség köztünk és a bukarestiek között, hogy mi többéves programokban gondolkodunk, ők viszont rá vannak kényszerülve a rövid távú gondolkodásra” – fejtette ki, majd történelmi áttekintést nyújtott a jelenség kulturális hátteréről.

Úzvölgye egy tektonikus ütközőpont

Mint mondta, Európát az úgynevezett ortodox törésvonal szeli ketté, elválasztva egymástól a nyugati és a keleti kereszténységet. „A nagy egyházszakadás 1054-ben történt, ugyanis már akkor gondolkodásbeli különbség jellemezte a keletieket és a nyugatiakat.

Idézet
Nem a nyelvi különbségek vagy azonosságok, hanem a nagy világvallások kulturális háttere határozza meg a gondolkodásmódunkat”

– vélekedett, majd példákkal is illusztrálta a két kultúra közti eltéréseket.

A tanácselnök hangot adott azon véleményének, miszerint Úzvölgye esetében is e két világ ütközése okozza a konfliktusokat.

Idézet
Úzvölgye egy kulturális tektonikus ütközőponton van, és ugyanúgy, mint a geofizikában, ahol találkoznak a lemezek, ott ütköznek, és feszültség alakul ki”

– fogalmazott.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

A nacionalisták a magyarok nélkül képzelik el az ország jövőjét

A beszélgetés utolsó részében aktuálpolitikai kérdések kerültek előtérbe, Tamás Sándor a politikai pártok aktuális támogatottságát ismertetve a nacionalista alakulatok (AUR és SOS) térnyerésére hívta fel a figyelmet.

Idézet
A hagyományos pártok világképében valahol benne vagyunk mi, magyarok is. Ők is románok és ortodoxok, de elfogadták a helyzetet, és lehet velük tárgyalni. A nacionalisták jövőképében azonban nem vagyunk benne, ha hatalomra jutnak, akkor kizárólag román és ortodox Romániát képzelnek el”

– figyelmeztetett.

A háromszéki RMDSZ elnöke kitért arra is, hogy az idei választási évet követően közigazgatási átszervezésre készülnek Romániában, amely a tervek szerint a községeket, a városokat és a megyéket egyaránt érintené. Mint mondta,

egyes elképzelések szerint egy községhez legalább ötezer lakosra lenne szükség, amely feltételt Kovászna megyében jelenleg csak Előpatak teljesíti, mindenhol máshol összevonásokra lenne szükség.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

„Egy közösség élete nem könyvelési kérdés, nekünk az az érdekünk, hogy a közösség működjön – jelentette ki. Úgy vélekedett, hogy

azok a települések, amelyek nem lesznek községközpontok, várhatóan el fognak halni, ugyanakkor az átszervezések az etnikai arányok felborulásához is vezethetnek a megye egyes részein.

Összevonnák Kovászna, Hargita és Brassó megyét

A tervek a megyék számának csökkentésére is vonatkoznak, az egyik tervezet szerint például Hargitát, Kovásznát és Brassót egyetlen megyévé olvasztanák össze.

Idézet
Ebben a mega-megyében körülbelül 1,1 millió ember élne, akiknek csak 42 százaléka lenne magyar”

– hívta fel a figyelmet Tamás Sándor. Rávilágított, hogy

egy ilyen helyzetben a többség akarata érvényesülne, vagyis a magyar közösségek kevesebb pénzt kapnának fejlesztésekre, illetve a kulturális intézmények fenntartására.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

A választásokra visszatérve a tanácselnök kiemelte, hogy a nacionalista pártok várhatóan 10 százaléknyi olyan személyt is meg tudnak majd szólítani, akik korábban nem mentek el szavazni, ugyanakkor 700 ezer moldovai állampolgár is rendelkezik szavazati joggal Romániában, így várhatóan meg fog nőni az 5 százalékos bejutási küszöb eléréséhez szükséges szavazatszám a parlamenti választásokon.

Idézet
A román pártoknak van egy hátországuk, van tartalékuk, nekünk viszont nincs ilyenünk”

– hangoztatta a tanácselnök, hozzátéve, hogy a magyar közösség csak a választók passzív rétegének meggyőzésével tudja növelni erejét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
2026. november 05., csütörtök

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter

Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter
2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
Hirdetés