
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Jövő héttől Kovászna megyében a gyerekek több mint 67 százaléka személyesen vehet részt a tanórákon, foglalkozásokon.
2021. november 21., 18:252021. november 21., 18:25
Az alkalmazottak átoltottsági aránya nem változott jelentős mértékben, ám mivel az oktatási minisztérium módosította a rendeletét, és azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány nem haladja meg a 3 ezreléket, úgy is visszatérhetnek a tanintézetekbe a gyerekek, ha az átoltottság nem éri el a 60 százalékot.
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint 210 tanintézetben zajlik hétfőtől személyes jelenléttel az oktatás, mert vagy 60 százalékos az átoltottság, vagy a településen 3 ezrelék alatti az incidencia. Ugyanakkor 99 tanintézetben nem teljesülnek a feltételek, tehát a településen 3 ezrelék feletti a fertőzöttségi mutató, és az alkalmazottak kevesebben mint 60 százaléka van beoltva, így távoktatásban folytatják. A tanfelügyelőség összesítése szerint a november 22–26. közötti időszakban 21 669 gyerek jár majd személyesen be az iskolákba, óvodákba, míg 10 558-an online tanulnak. A kimutatásból kiderül, hogy 61 tanintézetben nulla az alkalmazottak átoltottsága, viszont ezek közül 38-ba járhatnak hétfőtől a gyerekek, mert a településen 3 ezrelék alatti a mutató. Kovászna megyében 18 tanintézetben 100 százalékos az alkalmazottak átoltottsága.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
szóljon hozzá!