
Fotó: Barabás Orsolya
Öt újabb örmény ruhát készíttetett a gyergyószentmiklósi örmény közösség, ezáltal már 10 viseletet tudnak felvenni a különböző rendezvényeken. Vannak fiatalok, akik örömmel viszik tovább a hagyományt és már örmény táncokat is tanulnak, ugyanakkor családos programokat is szerveznek, hogy még jobban összekovácsolják azokat, akik valamilyen módon kötődnek az örmény gyökerekhez.
2021. szeptember 30., 14:132021. szeptember 30., 14:13
Örmény zene mellett, homokban főtt kávé kíséretében mutatták be azokat az örmény ruhákat, amelyeket Székelyudvarhelyen készíttettek el. „Erdélyben az örmény ruhák nem maradtak fenn néphagyományként, de mi fontosnak tartjuk ezeket feleleveníteni, hiszen értéket képviselnek. Ezek a népi ruhák stilizált változatai, színpadra, rendezvényekre használhatóak. Díszessége, a kézműves munka figyelemreméltó” – hangsúlyozta Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület elnöke, aki elmondta, hogy
Tavaly a gyergyói örmény közösség már vásárolt öt ruhát, amiket különböző rendezvényeken, legutóbb az Örmény Művészeti Fesztiválon is láthattak az érdeklődők. Nemrégiben újabb öt örmény ruhával bővült a kollekció, így már öt férfi és öt női viselettel rendelkeznek.
Fotó: Barabás Orsolya
A Gyergyói Örmény Katolikus Egyesületnek további tervei is vannak. Október 8-án egy családos programot szerveznek Szamosújvárra, ahol Kovács Gergely érsekkel, örmény apostoli kormányzóval találkoznak. Ezen részt vesz a gyergyói örmény kórus is. Emellett az örmény templomkertben a 14 stációt is felújítják még az idén.
Szintén az őszre terveznek egy másik kirándulást, amelyre azokat a fiatal családokat hívják, akik az örmény katolikus templomban házasodtak össze, vagy gyermekeiket itt keresztelték, itt voltak elsőáldozók, bérmálkoztak. A céljuk az, hogy az örmény közösséget további szimpatizánsokkal bővítsék.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!