
Tizedszer is elgurult a Marosvásárhelyi Rádió kerékpáros csapata, felkeresni az adáskörzet hallgatóit. A tervek szerint – és eddig mindannyiszor teljesítették, tehát miért lenne idén másként? – 640 kilométert tekernek, ebből az első három napra 201 km jutott, és megannyi élmény.
2010. május 30., 16:272010. május 30., 16:27
„Szinte egyetlen esemény sem kezdődik el időben Romániában, ezért úgy döntöttünk, hogy mi bebizonyítjuk, hogy el lehet indulni pontosan (még az AC/DC is késett 1 percet, pedig nagyon igyekeztek...), tehát pontban 9 órakor kigördültünk a Rádió udvaráról” – így indult május 27-én a tizedik Gurul a Rádió kerékpáros karaván, amelynek tagjai mindjárt az első napon megtapasztalhatták a környék infrastruktúráját: az hagymásbodoni, majd a Nyárádtő és Ákosfalva közötti terelőút minősége szomorította el őket.
„Kisgörgényben Balázs Ferenc bácsi mesélt a gondjairól. 70 fölött már minden nehezére esik, pedig több hektár föld felett rendelkezik. Székelycsókán két helybélivel hozott össze a pihenő. Székely Ferenc született csókai. Elvált, ezért költözött ismét ki. Mindössze 5 eredeti csókai lakosa van a falunak, mindegyik idős és egyedül él. Koródszentmártonig, bár a térképen útat jelez, alig találtunk le. Erdei ösvényen toltuk lefele a biciklit, 10 év alatt először fordult elő. Póli néni a maga 81 évével nehezen, de még megmunkálja a földje egy részét, tehenet azért tart, mert a saját tehenétől származó tejet szereti inni” – ilyen és ezekhez hasonló történeteket meséltek, mesélnek a rádiósoknak azok, akikkel szándékosan vagy véletlenül összetalálkoznak.
Kádár Zoltán ötletgazda, sportszerkesztő, túravezető kerékpárja az első napon gumidefektet szenvedett, de ezenkívül másra nem volt panasz, hiszen az időjárás is kedvezett a kerekezésnek. Legalábbis úgy tűnt, a második napon délelőtt azonban zuhogni kezdett az eső, és az egykoron szászok által lakott Királyföldön végig verte őket. Végiglátogatták az erődtemplomokat és meghallgatták a hazatelepülésükben akadályoztatott szászok történeteit.
Ezután Fehéregyháza, Székelykeresztúr, Székelyszentlélek, Szejkefürdő következett, mindenhol emberek, egyének, történeteket, gondok, elvek, nézetek, hangok és arcok vártak a rádiósokra, amit ők meg is köszöntek, rögzítettek.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.