
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Finanszírozási lehetőségeket keres Sepsiszentgyörgy önkormányzata az okos város projekt megvalósítására.
2018. május 30., 20:352018. május 30., 20:35
Tóth Birtan Csaba, a város alpolgármestere lapunknak elmondta, az energetikai menedzsment terén már történtek előrelépések, ám az okos város projekten belül rendkívül széles a lehetőségek tárháza, egyensúlyt kell tartani a folyamatokban.
– részletezte az alpolgármester. Kifejtette, jövő évre megalakulhat az önkormányzat saját útkarbantartó cége, akkor már valóban lehet haszna egy ilyen alkalmazásnak, hiszen azonnal orvosolni tudják a gondokat. A digitális megoldások egyre hozzáférhetőbbek, az önkormányzat honlapján is bővíteni lehet az ügyintézési lehetőségeket, az energiafogyasztást is hatékonyan lehet csökkenteni az alternatív források alkalmazásával, ám egy átfogó okos város stratégia kidolgozásához külső forrásokat szeretnének bevonni – tudtuk meg.
A jelenlegi EU-s költségvetési ciklusban egyetlen erre vonatkozó kiírás sincs, ám abban bíznak, hogy a következő ciklusban már lesz pályázati lehetőség. Már szerződést kötöttek egy energetikai menedzsmenttel foglalkozó céggel, amelyik folyamatosan figyeli a norvég és a svájci alapnál a kiírásokat. Sepsiszentgyörgyön már működik az online adófizetés, sms-ben fizethető a parkolási díj, és megyeszinten a Visit Covasna County turisztikai mobilapplikáció is használható. A tömegközlekedés korszerűsítését célzó pályázatban e-buszok, e-jegyek, és digitális kijelzők beszerzése is szerepel.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!