
Hajdú Szabolcs, Mátéfi István és Kikeli Szabolcs sajtóértekezleten ismertette a felújítás szükségességét
Fotó: Haáz Vince
A felújítási munkálatok megkezdése után nemsokkal derült ki, hogy az épülettel sokkal nagyobb gondok vannak, mint ahogy azt sejtették, ezért nagyobb beavatkozásra és több időre van szükség – ismertette a gimnázium vezetősége a munkálatok terveit, illetve mindazt, ami a felújítással jár.
2018. szeptember 10., 15:532018. szeptember 10., 15:53
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Hajdú Szabolcs aligazgató, Kikeli Szabolcs, a szülőbizottság elnöke, valamint néhány tanár és tanító vett részt azon a sajtótájékoztatón, amelynek a javítási munkálatok, a kisdiákok más iskolába történő ideiglenes átköltöztetése, illetve a két váltásban történő tanítás megszervezése volt a témája. Elmondták, az iskola épülete már rég megérett egy teljes, a struktúráját is érintő felújításra. Évek óta tervezték, az engedélyeket próbálták beszerezni, különféle jóváhagyásokat, számtalan akadályt kellett legyőzniük, ahhoz, hogy hozzáláthassanak a tényleges munkálatokhoz.
– ismertette a tényeket Mátéfi István, hozzátéve azt is, hogy 2017-ben a hivatal csupán az életveszélyesen tönkrement homlokzat javítását engedélyezte.
A Bolyai Farkas Gimnáziumnak és a Református Kollégiumnak otthont adó épületegyüttesben
Ami azt jelenti, hogy az órák 45, a szünetek pedig 5 percesek lesznek. Akik 7-kor kezdenek, azok 12.50-kor fejezik meg, mások 12-kor, vagy 12.50-kor, esetleg 13 órakor kezdik és ennek függvényében este 6,7, vagy 8 órakor mennek haza. Erről egyeztettek a szülői bizottsággal is és valamennyien beleegyeztek. A kisiskolások tantermeiből a felszereléseket is átvitték a 7-es iskolába, ahol frissen festettek, rendbetették a termeket, így
– hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy annak ellenére, hogy a szóbeszéd szerint vannak szülők, akiknek ez a megoldás nem tetszik, a Bolyai vezetőségét senki nem kereste meg azzal, hogy elégedetlen.
– tette hozzá, majd megmutatta az udvaron, hogy hogyan fogják elkeríteni azt a részt, ahol az építőmunkások dolgoznak, illetve, hogy hétfőtől megnyitják a főbejáratot, amelyet csak ballagáskor szoktak használni, az oldalsót pedig lezárják a diákok előtt, azon az építkezéshez érkező járművek, gépek és a munkások fognak közlekedni.
Fotó: Haáz Vince
A felújítási munkálatok és az azokat kísérő átszervezések a gyerekek és az őket iskolába kísérő szüleik mellett leginkább a tanárokat érintik. A tanítónőknek nem kell a Bolyaiba bejárniuk, ők a 7. számú iskolában kezdik a napot, ott is fejezik be.
„Reggel 7-re jövök, aztán két óra múlva, 10-től lesznek a következő óráim, majd délután megint” – mondta az egyik pedagógus. Ezt a fajta kényelmetlenséget azonban valamennyien vállalták – tette hozzá Puskás Attila tanár, aki arra is rámutatott, hogy a tananyagot most rövidebb idő alatt kell leadniuk, a 45 perces tanórákba kell besűríteniük.
Egyelőre manzárdot nem hoznak létre, de előkészítik a helyet úgy, hogy mikor megkapják rá az engedélyeket, azonnal megvalósíthassák azt is – ismertette a további terveket az igazgató.
Felmerült az a kérdés is, hogy az eredeti tervben nem szerepelt a kisiskolások elköltöztetése. Ahogy Hajdú Szabolcs aligazgató elmondta, a végleges építkezési engedélyt csak júliusban kapták kézhez. Az építtető ígéretet tett arra, hogy szeptemberre annyira haladnak a munkával, hogy a földszinti osztálytermek már használhatók lesznek. Ám, amikor a vakolatot leverték, akkor fedezték fel azokat a statikai hibákat, amelyek helyrehozatala a tervezettnél jóval több időt igényel.
– mondta az aligazgató.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!