Hirdetés
Hirdetés

A csíkszeredai Sapientia egyetem főbejáratának helye is megváltozik

Látványterv a tervezett átalakításról. Forrás: Sapientia EMTE

Látványterv a tervezett átalakításról. Forrás: Sapientia EMTE

Október közepéig hosszabbította meg az egyetem épületének felújítására és bővítésére meghirdetett közbeszerzési eljárást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara.

Iszlai Katalin

2017. szeptember 19., 09:382017. szeptember 19., 09:38

Az előzetes tervek szerint pénteken választottak volna a jelentkezők közül, azonban úgy döntöttek, hogy még egy hónapot adnak a jelentkezőknek az ajánlatok végleges összeállítására – tudtuk meg Bodor Zsolt dékánhelyettestől. Mint mondta, több érdeklődő is van, de csak a határidő lejárta után derül ki, hogy ebből hányan adják le az ajánlatukat.

Mivel a korábbi felújítás során nem végezték el a hőszigetelést a földszinten és az első emeleten, ezúttal ez lesz az egyik fő része a tervezett külső munkálatoknak. Emellett

Hirdetés

bent is számos átalakítást terveznek, az ebédlőt például elköltöztetik a félemeletről a földszinti előadótermek helyére.

Az ebédlő helyén előadótermek és laborok épülnek. A másik fontos átalakítás a tetőteret, azaz a hetedik emeletet érinti, ott is tantermeket létesítenek, és többek között egy sportterem kialakítását is tervezik. Emellett az A-szárnyon is módosításokat eszközölnek, az egyetemi büfé és a hallgatói önkormányzat irodája szintén új helyet kapnak.

A másik szembetűnő módosítás továbbá az, hogy

a főbejárat helye is megváltozik: a kapusszoba mögött kap helyet az új bejárat, a Temesvári sugárútra fog nyílni, a kapusszobát pedig elköltöztetik.

Emellett több kisebb beruházásra is sor kerül, mint például a nyílászárók cseréje az első emeleten vagy az alagsori folyósok kialakítása. A dékánhelyettes érdeklődésünkre elmondta, ezúttal is magyar állami finanszírozásból fedezik a beruházást. A pontos összeggel kapcsolatos kérdésünkre mindössze annyit válaszolt, hogy több millió euróról van szó.

Az előzményekről

Az egyetemen 2014 augusztusában kezdődött el az épületfelújítás, akkor többek között átalakították az épület homlokzatát, és nagyrészt a hőszigetelési munkálatokat is elvégezték. Emellett többek között kicserélték az ajtókat és az ablakokat, új elektromos hálózatot és vízellátó rendszert építettek ki, felújították a bentlakási szobákat (minden szoba bútorzatát kicserélték), és a legfelső emeleten kialakítottak egy épületrészt, amely a jövőben planetáriumként, azaz csillagvizsgálóként működik majd. A felújított épületet 2015. április 20-án adták át, ám a felsoroltak mellett több olyan nagyszabású elképzelés is a tervek részét képezte, amelyeket akkor nem sikerült megvalósítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
2026. július 01., szerda

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt
Hirdetés