50 millióba kerülne a Nyárádtő-Cserged út stabilizálása

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több mint ötvenmillió lejbe kerülne a földcsuszamlás által sújtott 151B jelzésű megyei út stabilizálása, vagyis majdnem kétszer annyiba, mint amennyit a Maros Megyei Tanács a költségvetéséből elkülönített a 700 kilométernyi megyei utak felújítására.

Gáspár Botond

2010. december 15., 12:512010. december 15., 12:51

2010. december 15., 16:502010. december 15., 16:50

„A csergedi tetőn a gond roppant összetett. Megrendeltük a megvalósíthatósági esettanulmányt és első becslésre a lejtő stabilizálásának költségei meghaladják az 50 millió lejt. Ebből az összegből kétszer rendbe hozhatjuk a 700 kilométernyi megyei utat. Azzal is számolunk, hogy esetleg módosítanánk a 151B út nyomvonalát, de egyeztetnünk kell szakemberekkel” – mondta a megyei önkormányzat alelnöke, Ioan Cristian Chirteş. Hozzátette, hogy a tanulmány elkészítéséig a megyei tanács arra törekszik, hogy a csergedi tetőn az útburkolatot javítsák ki, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban egyelőre leállították a munkálatokat.

A megyei utak karbantartására 2010-ben az önkormányzatnak 30 millió leje volt, a munkálatokat pedig javarészt elvégezték. Ioan Cristian Chirteş szerint öt esetben leállíttatták a beruházást, vagy a rossz időjárás miatt, vagy a versenytárgyalás folyamatának késlekedése miatt.

„A legnagyobb idei megvalósítás 60 kilométer aszfaltszőnyeg leterítése a megyében, mivel Bukarestben jóváhagyták, hogy a folyó kiadásokból megspórolt összegeket beruházásokra fordítsuk. Ez azonban még nem elég, mert megyeszinten 200–220 kilométert kellene leaszfaltozni” – mondta az alelnök.

A Maros megyei önkormányzat elküldte a szállításügyi minisztériumnak az utak felújítására vonatkozó öt nagy projektjét, és ígéretet kaptak arra, hogy bekerülnek a 10.000 kilométer megyei és helyi utak felújítását célzó programba. Az öt útvonal a következő: Marosvásárhely–Mezőbánd–Nagysármás, Szászrégen–Laposnya, Nagyernye–Nyárádremete–Szováta, Szászrégen–Szováta és Nyárádtő–Ákosfalva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
2026. május 19., kedd

Úgy tűnik, lesz elég körzeti állatorvos Hargita megyében

Nem a legvonzóbb manapság a körzeti állatorvosi hivatás, ezért a bizonytalankodókat győzködni kellett, hogy legyen elég jelentkező a megüresedett körzeti állatorvosi helyekre Hargita megyében.

Úgy tűnik, lesz elég körzeti állatorvos Hargita megyében
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
2026. május 19., kedd

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
2026. május 19., kedd

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás

Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán

Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán
2026. május 19., kedd

A nyár kezdetének időjárásába is betekintést nyújt a négyhetes előrejelzés

Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.

A nyár kezdetének időjárásába is betekintést nyújt a négyhetes előrejelzés
2026. május 19., kedd

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy igazságügyi tárcánál lévő dossziéját

Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy igazságügyi tárcánál lévő dossziéját
Hirdetés