Vidékünkön is próbálkoznak telefonos választási trükkökkel. Bár a megyében különösebb csalásokat, próbálkozásokat eddig nem jelentettek, nemrég egy érdekes történet birtokába jutottunk, melyből kiderül, nálunk fele is működik a mobiltelefonon keresztül történő buzdítás, sőt, egyes esetekben nemcsak kampánycsendsértésről beszélhetünk.
2009. november 22., 20:342009. november 22., 20:34
2009. november 22., 20:482009. november 22., 20:48
Míg internetes források szerint nagyjából 32 lejt ajánlanak az ország különböző vidékein egy Basescu-, vagy egy Geoana-voksért, Bíró Enikő, a székelyudvarhelyi városi RMDSZ elnöknője este nyolc óra körül arról tájékoztatott, hogy tiszta véletlenül egy ismeretlen számról felhívták mobiltelefonján, és megkérdezték: szavazott-e, s ha igen, kire? Bíró válaszolt, hogy igen, és nevesítette is az általa preferált személyt. Erre a telefonáló azt mondta, hogy kár, mert ha most elmenne, és a PSD-jelöltjére adná voksát, 300 lejt kapna. Persze, az összeg túl soknak tűnik egyetlen voksért, ám ki tudja, lehet, hogy a várhatóan szoros eredmény kijátszása miatt egyes jelöltek és háttérstábjuk sok mindenre képesek.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.