Márciusban februárhoz képest 309 lejjel (6,3 százalékkal) 5185 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 8502 lej volt az idei harmadik hónapban.
Árkosról indultak Háromszék idei első lovas zarándokai Csíksomlyóra szerdán reggel. A sepsiszéki települések imaszalagjait tíz lovas juttatja el a búcsúba, köztük már jártas és fiatal zarándokok. A csapatot Angyalos községben találtuk.
Havazott szerdára virradóan a Transalpinán, ezért a magashegyi út továbbra is zárva marad. Csíkszeredában pedig fagypont alá esett a hőmérséklet május kellős közepén.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is megszervezia Bolyai Nyári Akadémiát július 1–26. között. A négy héten át tartó eseménysorozaton Erdély-szerte közel ötszáz pedagógus részvételére számítanak, jelentkezni június 14-ig tudnak az érdeklődők.
Csíkszeredában is bemutatják a Kárpátországi szolgálat című kötetet, amely Kárpát-medence történelmi egyházainak magyar főpásztoraival, illetve néhány jeles egyházi személyiséggel készült interjút foglal magában.
Biztonságos, korszerű úthálózatot építünk a megyében. Az elmúlt időszakban elkezdett modernizálásokat folytatjuk. A következő 4 évben is legkevesebb 100 kilométernyi megyei utat fogunk korszerűsíteni úgy, hogy a megye minden szegletében történjen beruházás.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2023-ban is az első helyen szerepel a romániai egyetemek rangsorában. A marosvásárhelyi orvosi egyetem a 17. helyet, a Sapientia – EMTE pedig a 27. helyezést foglalja el a rangsorban.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az RMDSZ megyei önkormányzati elnökjelöltje bemutatott programjában az infrastruktúra építése, a megyei szolgáltatások fejlesztése mellett hangsúlyt fektet a kulturális identitás megélésének erősítésére.
Jó évnek ígérkezik 2024 is fantasyrajongók számára, hiszen új előzetes jött ki az év két legjobban várt sorozatához, a Trónok harca-előzménysorozatához, a Sárkányok háza második évadához, és az Amazonnál készült A Hatalom Gyűrűi folytatásához.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kÚtjaink című műsorát május 18-án, pünkösd szombatján láthatja a közönség a csíkszeredai Városi Művelődési Házban.
Ünnepélyes esemény keretében ismerték el és tisztelegtek a székelység történelmi emlékét őrző sepsiszentgyörgyi múzeum és annak alapítói, munkatársai előtt kedden este.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
A magyar zenei világ kiemelkedő személyisége, Tolcsvay László tart koncertet a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában szerdán. A 73 éves zenész egyik megteremtője a volt a magyar folk-rocknak.
Több juhot is megölt Recsenyéden egy medve az elmúlt napokban, mindemellett egy másik nagyvadat el is ütöttek Homoródszentmárton községben. Egy harmadik medve pedig Bágy környékén bocsozott le.
Ünnepélyes eseményen tisztelegtek a székelység történelmi emlékét őrző sepsiszentgyörgyi múzeum és annak alapítói, munkatársai előtt kedden este. A különleges alkalmat a Székely Nemzeti Tanács által odaítélt Gábor Áron-díj átadása koronázta meg.
A legkritikusabb szakaszon csőbe vezették a Korond-patakot, hogy megakadályozzák a parajdi sóbányába való beömlését, de ez csak egy azonnali, sürgősségi megoldás. A patak kimosta a sós talajt, így jutott be a bányába.
Miért jó, hogy a megyeszékhely és közelében levő községek egy metropolisz-övezetbe egyesültek, mi oldódik-oldódott meg e társulás által? – többek között ezek a kérdések kerültek újra terítékre a kedden, Illyefalván tartott polgármester-találkozón.
Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 településen ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért.
Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 községben ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért.