Hirdetés
Hirdetés

Kárpát-medence kincsei: a hollókői vár

A magyarországi Nógrád vármegye középső részén, a Cserhát-hegységben épült Hollókő története a 13. századig nyúlik vissza. A világörökség részeként számon tartott palóc falu a fölötte magasló várról kapta a nevét.

Székelyhon

2025. március 11., 17:252025. március 11., 17:25

2025. július 22., 14:452025. július 22., 14:45

A mesés tájon megépült erődítmény keletkezéstörténetéről több legenda is született. Az egyik szerint Kacsics András földesúr elrabolt egy szépséges asszonyt, és épülő várába zárta. Az asszony dajkája viszont boszorkány volt, és szövetkezett az ördöggel, aki fiait hollóvá változtatta. A hollóvá változott ördögfiak elhordták a köveket, és az asszony szabaddá vált.

Hirdetés

A tatárjárás után, 1242-ben IV. Béla király szorgalmazta, hogy arra alkalmas helyeken kőből húzzanak fel várakat. A hollókői várat a Kacsics nemzetség Illés ágának tagjai kezdték építeni, majd az évszázadok során falszorosok, bástyák, ciszternák, lakóhelyiségek is épültek a 13. századi falakhoz. A várat először Castrum Hollokew néven egy 1310-ben keletkezett oklevél említi.

Az idők folyamán többször is gazdát cserélt a sziklára épült erődítmény – Csák Máté, Károly Róbert, Szécsenyi Tamás és még a török is birtokolta. A hollókői várat a szatmári békekötés után rombolták le.

Hollókő ófalujából keskeny út vezet a várig, amely valamikor sok kincskeresőt vonzott, hiszen a mondák szerint Csák Máté és a törökök is sok kincset rejtettek el ide. Az utóbbi tizenöt évben több helyreállítás is történt a váron, és interaktív kiállítás, szabadulószoba, legendárium, lovagterem, várkápolna, különböző rendezvények, várjátékok és koncertek, a Szent László-lovagrend tagjai pedig korhű ruhákban várják a látogatókat. És aki ide ellátogat, bizonyosan megtalálja a kincset: elég csak szétnéznie a toronyból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés