Darvay-kiállítás a Vigadóban

Darvay Tünde (Monospetri, 1977. október 4.) 1992 és 1996 között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumba járt. Utána két évig Bölöni Vilmos grafikus és díszlettervező magántanítványa volt, 1998 és 2003 között a kolozsvári képzőművészeti akadémián tanult. 2004 és 2017 között férjével az Amerikai Egyesült Államokban élt, aktív festőművészként tevékenykedett (2004–2012: Oklahoma, 2013–2017: Colorado). 2017-ben visszatértek Kolozsvárra, ahol folytatja festőművészi tevékenységét, a Szivárvány és a Napsugár gyermeklapok illusztrátora, 2018-tól pedig a Cimbora diáklapé is. Restaurátori munkát is végzett.

Festményeinek többnyire egyedi formájú rámákat készít, amelyek nem keretbe szorítják, hanem inkább kiegészítik a kompozíciót. Képei általában a mindennapi élet eseményeit idézik, de olykor ihletet merít a magyar népmesékből, valamint a görög-római mitológiából is. Az Időmozaik című kiállítása ama időbeli vizuális világ összefoglalója, amit átélt abban a folyamatban, amikor ezeket a festményeket alkotta.

A szerdai tárlatot Lénárt Tamás művészettörténész nyitja meg, zongorán közreműködik Gáspár István, a Molnár Józsiás Általános Iskola zenetagozatos nyolcadik osztályos tanulója.

A művésznő így vall a kiállítás anyagáról: „az Időmozaik című kiállításom számomra összefoglalja azt az időbeli vizuális világot, amit átéltem abban a folyamatban, amikor ezeket a festményeket alkottam. A cím arra utal, hogy az idő nem egyenes vonalú út, hanem egy összetett, egymásra épülő élményekből, emlékekből és pillanatokból álló hálózat. A kiállítás egyszerre több idősíkot mutat be, ahol az idődarabkák összekapcsolódnak, átfedik és befolyásolják egymást – ahogyan egy mozaik darabkái együtt alkotnak egy nagyobb, összetett képet. A kiállítás színei – a zöldek, vörösek, kékek, fekete és fehérek – kontrasztos hatást keltenek, amely fokozza az idő töredezettségének érzését. A rétegzett festékrétegek és a vegyes technikák (pl. kollázsszerű részletek) azt sugallják, hogy az idő maga is egymásra épülő rétegekből áll, ahol a múlt nyomai mindig ott vannak a jelenben. Ez a kiállítás akár az idő természetéről, az emlékezetről vagy a szubjektív időérzékelésről is szólhat.”