Többször is megjelent a vasárnapi incidens óta az emberre támadó medve Kissolymosban, ezért a szakemberekből álló bizottság annak kilövése mellett döntött. A nagyvadat azonban meg nem sikerült célkeresztbe venni.
A március 15-i nemzeti ünnepen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a közmédia valamennyi csatornája tematikus műsorokkal készül. A filmek mellett stúdióbeszélgetések és különleges, kifejezetten erre az alkalomra készült műsorok is lesznek.
Szünetelni fog az áramszolgálatatás Csíkszeredában a Vadász és Baromtér utcákban, a Baromtér utcai vasúti átjárónál pedig a helyi rendőrség biztosítja az autós forgalom zavartalan haladását kedden 9 és 15 órák között.
Újszerű, egyedi, rockoperához hasonló előadásmódban tekinthetik meg az érdeklődők a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Vox Gimiensis kórus koprodukcióját, a forradalom.ma című darabot.
Egy gépkocsivezető elvesztette uralmát a járműve felett és, az úttestről lesodródva egy kerítésnek hajtott hétfőn délben a Sepsiszentgyörgy közelében levő Szépmezőnél.
Egy sofőr alkoholos befolyás alatt vezetett, egy másik sofőr jogosítványa nem volt érvényes, mindkettejüket megállásra intették a Hargita megyei rendőrök Udvarhelyszéken, szombaton – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tűz ütött ki egy dicsőszentmártoni lakóház szobájában és tetőszerkezetén hétfő délelőtt, a helyszínre két tűzoltósági egységet vezényeltek ki – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Közúti baleset történt hétfőn délelőtt fél tizenegy körül a 13E jelzésű országúton, Réty és Kovászna között, Cófalván.
Egyszerű a képlet, a Sepsi OSK-nak csak az FCU Craiova elleni győzelem jelenti a labdarúgó Szuperliga rájátszásának felsőházát. Abban mindenki egyetért, hogy jobb játék kell mint az FCSB ellen.
Kovászna fürdővárosban 25 digitális szelektív hulladékgyűjtő szigetet hoznak létre az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében. A részletekről Gyerő József polgármestertől érdeklődtünk.
A Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.

Az első kontumáci hitbeli lépésektől a 20. századi nagytemplomig ívelő történetben a közösség erejéről és Székelyföld keleti határának lelki örökségéről mesél Salamon József gyimesbükki plébános.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.
Nagyon kevés információ lelhető fel Kis Ferencről, aki ezredtrombitásként szolgált az 1848–49-es szabadságharcban, majd Székelyudvarhelyen telepedett le és ott is temették el.
Öt alkalommal riasztották lakott területen kószáló medve miatt a hatóságokat a hétvégén Hargita megyében – adja hírül hétfői összegzőjében a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóosztálya.
Éves szinten elérte a 15,5 százalékot az inflációs ráta – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).
Kovászna fürdővárosban 25 digitális szelektív hulladékgyűjtő szigetet hoznak létre az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében. A részletekről Gyerő József polgármestertől érdeklődtünk.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából 147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjával.