A csapadékos időjárás következtében valamelyest enyhült a kánikula, a lehűlés pedig szokás szerint a térségünkben igazán látványos.
Hosszú autósorok kígyóznak pénteken a nagylaki határátkelőhelyek kilépési oldalán, ahol legalább egyórás a várakozási idő.
A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) munkatársai az év első felében a forgalomban ellenőrzött gépjárművek 44,16 százalékát súlyos és/vagy veszélyes műszaki rendellenességek miatt nem megfelelő műszaki állapotúnak nyilvánították.
A kaszálókon több a „lábán hagyott” fű idén, mint tavaly – erre magyarázattal is szolgált a szakember: szárazság idején többen kaszálnak, mert könnyebben el tudják majd adni a szénafeleslegüket. Csapadékos időjárás esetén azonban kevesebben kaszálnak.
Az év első hét hónapjában mintegy 136 000 járművezetői engedélyt vont be a rendőrség, ezek 12,9 százalékát a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények miatt – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Amint megkezdődik a parlament őszi ülésszaka, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen – közölte az alakulat.
Pénzjutalomban részesülnek azok a diákok, akik 10-es átlagot értek el az országos képességfelmérő vizsgán vagy az érettségin.
Továbbra is csak ígéreteket kapnak a polgármestertől, konkrét tájékoztatást nem – hangzott el több téma kapcsán is a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtök délutáni ülésén. A helyszínen sem kaptak válaszokat a kérdéseikre.
A Hargita és a Korona vonatok Budapestet összekötik Székelyföld településeivel. E kapcsolatteremtést sajnos egyesek próbálják megakadályozni – hívta fel a figyelmet egy olvasói levélben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső.
Közúti baleset történt csütörtök délután a csíkszeredai Brassói úton, amelyben három jármű volt érintett, és ketten sérültek meg.
Tiszta vizet öntött a pohárba Sepsiszentgyörgy polgármestere a hét elejei hosszas áramkimaradásokkal kapcsolatban. Antal Árpád a „kályhától indulva” elmagyarázta az áramszolgáltatás működését.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Több mint ötven fellépő, hatvan programpont, három színpad és három nap szórakozás – ezt ígéri a nyár utolsó nagy erdélyi bulija, a Sepsi Tabakó Fesztivál.
Egyedi kulturális eseményre készülnek a nyár utolsó napjaiban: a Felső-Maros mentén immár harmadszor rendezik meg a Mente Fesztivált, ezúttal nyolcnapos programsorozattal.
Narancssárga viharjelzést bocsátottak ki csütörtökön délután Gyergyószentmiklósra és környékére, ahová erős széllel és villámlással érkezett a nagyidő.
Közleményben jelezte Maros Megye Prefektusi Hivatala, hogy csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) helyi kirendeltségének felügyelői meglátogatták az intézményt.
Barót önkormányzati képviselő-testülete csütörtöki ülésén az eredeti négy napirendi pont mellett két további témában is döntöttek a városatyák.
Nem vár tovább a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arra, hogy az Anghel Saligny program keretéből finanszírozzák a 13E nemzeti úton, az ipari park közelében építendő két körforgalmat, hanem saját büdzséből valósítja meg, erről is döntöttek a helyi tanács legutóbbi ülésén.
Eredetileg négy napirendi pont megvitatására hívták össze a baróti önkormányzati képviselőket, ezek mellé azonban még két javaslatot is beillesztettek a csütörtöki ülés elején.