Tovább erősödik Sepsiszentgyörgy egyetemi városi jellege

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egy, a tanügyminisztérium által támogatott projekt keretében három, duális oktatást lehetővé tévő kampuszt létrehozásában vesz részt Resicabányán, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön.

Székely Hírmondó

2024. január 10., 11:282024. január 10., 11:28

A projekt keretében mindhárom kampusz egyenként mintegy 21 millió euró támogatásban részesül. A cél olyan központok (előadótermek, modern eszközökkel felszerelt laboratóriumok, bentlakások, diákétkezdék, sporttermek, kikapcsolódásra alkalmas terek stb.) kialakítása, amelyek iskolások és egyetemisták számára egyaránt megteremtik a duális oktatáshoz szükséges feltételeket.

„Az európai realitásokhoz kapcsolódó, valós oktatási innovációt tesznek lehetővé ezek a projektek, amelyek ugyanakkor a helyi közösségek igényeit is szolgálják” – nyilatkozta a BBTE kihelyezett tagozataiért és a nem hagyományos oktatásért felelős rektor-helyettese, dr. Markó Bálint egyetemi tanár, aki többek között a sepsiszentgyörgyi duális kampusz létrehozatala mellett is bábáskodik. Meglátása szerint „ezek a korszerű duális kampuszok, ahol az oktatási folyamatban tevékenyen részt vesznek a majdani munkaadók is, lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak, hogy az alkalmazók bevonásával integrált módon folytassák tanulmányaikat.

Sepsiszentgyörgyön többek között a vendéglátás, az egészségügy és a feltörekvő iparágak irányába kívánnak elmozdulni. Ugyanitt premierként magyar nyelven is indítanak duális képzéseket.

Kovászna Megye Tanácsa tavaly március 6-án rendkívüli ülésén döntött arról, hogy a kampusz létrehozása érdekében partnerségre lép Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával, valamint további tizenkét jogi személlyel a sepsiszentgyörgyi kampusz létrehozása érdekében. A Sepsi Dual Konzorciumnak a – a BBTE mellett – a Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi nevét viselő szaklíceumok is a tagjai, továbbá több, a szolgáltatások, kereskedelem, turizmus, egészségügy és pénzügy területén tevékenykedő háromszéki cég.

Az országos fejlesztési alaphoz (PNNR) benyújtott pályázatuk értelmében a létesítmény 24 ezer négyzetméter felületen épül meg az egykori „tyúkfarm” helyén, és kétszáz diák képzését teszi lehetővé. A beruházásból áfa nélkül több mint 114 millió lejes értékéből a megyeszékhely mintegy 11,2 millió lejt vállalt magára, a megyei tanács kb. 5,7 millió lejt.

Fotó: Antal Árpád/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust