
Fotó: Haáz Vince
A szomszédos megyékhez képest Hargita megye jól áll a kanyarós megbetegedések számát tekintve, és a járvány kihirdetése óta majdnem kétszáz oltást tudtak pótolni azokban a hátrányos helyzetű közösségekben, ahol a legtöbb beoltatlan gyermek él.
2024. január 11., 08:062024. január 11., 08:06
December 5-e óta – amikor kanyarójárványt hirdetett az egészségügyi miniszter –
A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság adatai szerint jelenleg két beteg van a megyében, a többiek már meggyógyultak, vagy már nem fertőznek.
Hargita megyében, akárcsak az ország más részeiben, a hátrányos helyzetű, rendezetlen körülmények között élő közösségekben él a legtöbb olyan gyermek, akiknek a szülei nem adatták be a kanyaró elleni védőoltást –
Amint azt az intézmény vezetőjétől, Tar Gyöngyitől megtudtuk, az elmaradt oltások egy részét tudták pótolni az elmúlt időszakban.
„Jártak a kollégák oltáspótló és oltásösztönző akciókra, a körülbelül 900 elmaradt oltásból 170-et sikerült pótolni.
– fogalmazott a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője. Nehéz elérni az érintetteket, de segítenek az oltáspótlásban a háziorvosok, a közösségi asszisztensek és a mediátorok.
– mondta a nehézségekkel kapcsolatos kérdésünkre.
Összesen 638 gyermeket kapta meg a kanyaró elleni védőoltást az elmúlt időszakban Hargita megyében
Fotó: Haáz Vince
Egy másik, a kanyaró terjedésének a megfékezésére irányuló központi intézkedés az, hogy
Ez átmeneti védettséget ad a kicsiknek addig, amíg az oltásprogram szerint meg kell kapják az első, a kanyaró elleni oltást is tartalmazó kombinált, ROR-ként ismert vakcinát. Mindeddig 157, 9-11 hónapos csecsemő számára kérték a kanyaró elleni immunizálást a szülők. Aki hasonlóan tenne, háziorvosával vegye fel a kapcsolatot – mondta kérdésünkre Tar Gyöngyi, hozzáfűzve azt is, hogy
A csecsemők mellett több száz gyermek megkapta az elmúlt időszakban az oltásprogram szerinti első vagy második, kanyaró elleni oltásadagját, így összesen 638 gyermeket oltottak be az elmúlt időszakban Hargita megyében.
– apropózott az elmaradt oltásokra Tar Gyöngyi. Az oltás beadatását egyébként azért is javasolja, mert viszonylag sok a légúti megbetegedés, és
Az elmúlt héten az igazgatóság 1968 felső légúti megbetegedésről kapott jelentést a háziorvosoktól, és amint arra Tar Gyöngyi kitért, ezek között viszonylag sok az olyan megbetegedés, amelyben
Vannak ugyanakkor koronavírusos betegek is a megyében, az 52 fertőzött közül 29-en vannak kórházban, közülük 2-en intenzív terápiás osztályon, és múlt héten volt egy koronavírushoz köthető haláleset is a megyében – sorolta az igazgatóság friss adatait az intézmény vezetője.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
2 hozzászólás