Kereskedelmi dolgozó és biztonsági őr lenne a legtöbb munkanélküli

Többen lennének szakácssegédek, mint szakácsok, és többen dolgoznának kereskedelemben, mint ahányan takarítanának – derül ki a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség közleményéből.

Farkas Orsolya

2024. január 10., 18:402024. január 10., 18:40

A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség tavaly is aktívan tett a munkanélküliség csökkentéséért. A közleményből kiderül, hogy az intézmény által szervezett 55 szakképzésre összesen 953-an jelentkeztek a megyéből. 11 képzés a társadalombiztosítási költségvetés finanszírozása révén 151 munkanélküli számára nyújtott fejlődési lehetőséget, további 44, EU-s finanszírozású képzésen pedig 802 személy tanulhatott szakmát. A tanfolyamok elvégzése után 101-en tudtak rövid időn belül elhelyezkedni.

Az intézmény kimutatásai szerint legtöbben kereskedelmi dolgozók szerettek volna lenni, ezen a szakon 391 fő végzett tavaly. A második legnépszerűbb a biztonságiőr-képzés volt, ezt 109 fő választotta. A harmadik legkedveltebb a szakáscssegéd szakma volt, erre a tanfolyamra 102 személy jelentkezett. Ezenkívül többen tanulták ki a virágdekoratőr mesterséget, de indított az ügynökség cukrász-, digitális ismeretek-, szakács-, és fodrászképzést is. A legkevésbé keresett szakmák a takarító, pénztáros, zöldterület-gondozó, pizzaséf és humánerőforrás-referens voltak.

A megyei munkaerő-elhelyező ügynökség további képzéseket tervez, idén várhatóan négy kereskedelmi dolgozókat képző tanfolyam indul, valamint két biztonsági őr, szakácssegéd, zöldterület-gondozó, illetve különböző kompetenciák elsajátítására irányuló képzés is lesz. Ezenkívül számos egyszeri tanfolyamot is indítanak, amelyeken színes szakmai választékot kínálnak a jelentkezőknek: választhatják a pultos, géplakatos, takarító, fodrász, napelem-szerelő, növény- és zöldségtermesztő, manikűrös, pincér, gépkezelő munkás, mennyezetszerelő és pék szakmákat is.

Fotó: Farkas Orsolya

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust