Marosvásárhelyen az elmúlt 20 évben minden forgalmi átalakítást a gépkocsiknak rendeltek alá, holott bizonyított, hogy minél nagyobb teret adnak az autóknak, annál szennyezettebb a város – hangoztatja a Marosszéki Közösségi Alapítvány elnöke.
A Kovászna Megyei Mentőszolgálat tavaly július óta hat szakorvossal dolgozik, de még mindig nagy hasznát vennék egynek, aki a diszpécserszolgált munkáját segítené, ami szó szerint életeket mentene – osztotta meg lapunkkal Cimpoi Cristian Ciprian.
Az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület és a Szent István Plébánia hosszabb szünet után újraindítja a korábbi évek nagyon népszerű ismeretterjesztő előadás-sorozatait Gyergyószentmiklóson. Az első ilyen eseményt szerdán tartják.
A közrend megzavarásáért, közúti kihágásokért, illetve a gazdasági egységekre vonatkozó törvények be nem tartásáért is büntettek a rendőrök az elmúlt napokban Balánbányán.
A régiók többségében fagypont feletti hőmérsékleti értékekkel köszönt be február, jelentősebb mennyiségű csapadékra főleg 2-a és 5-e között lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
A feketehalomi pulykafarmon azonosított madárinfluenza-gócpont miatt elhalasztják a hétvégére tervezett sepsiszentgyörgyi kisállat-kiállítást.
Két bűncselekményt elkövető sofőrt kaptak el a hétvégén a Hargita megyei rendőrök: egyikük ittasan, a másik jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Harmadszor került a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület elé a hitelfelvétel kérdése. A hétfői ülésen sem kapott elegendő szavazatot az előterjesztés, ami a polgármester szerint azt jelenti, hogy le kell állniuk az uniós beruházásokkal.
Idén is minden második hét szerdáján táncházat, február első szerdáján pedig néptánc- és népdaloktatást is tartanak Csíkszeredában a résztvevőknek.
A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány több mint 800 ezer lej értékű támogatást nyújt környezetvédelmi projektekre a Zöldövezet program idei kiírásában – tájékoztat az alapítvány sajtóosztálya.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Egyelőre nem találták meg az abásfalva határában kiskorú fiatalra támadó bocsos anyamedvét a vadászok, akik elriasztani szerették volna a nagyvadat. Ennek ellenére arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék el a támadás környékét.
A lelki egészséget megcélzó foglalkozássorozaton szakemberek segítenek majd az érdeklődőknek, a hagyományos nemezkészítés során pedig hasznos tárgyak megvalósítását tanulhatják meg az érdeklődők.
A feketehalomi pulykafarmon azonosított madárinfluenza-gócpont miatt elhalasztják a hétvégére tervezett sepsiszentgyörgyi kisállat-kiállítást.
Mintegy 3500 lej a szállításban és kiszállításban (áruterítés) dolgozók nettó átlagfizetése, míg az ágazat alkalmazottainak kétharmada nem keres többet nettó 4000 lejnél havonta – derül ki egy állásközvetítő portál hétfőn közzétett adataiból.
Szélesebb termékpaletta és még biztonságosabb felhőszolgáltatások várnak ránk 2023-ban.
Tűz ütött ki egy autójavító műhelyben Marosvásárhelyen hétfőn reggel, az esethez a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltóság három esetkocsival érkezett – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság rövid közleményében.