Az Olt folyóba fulladt egy 12 és egy 13 éves gyermek az Olt megyei Giuvărăşti település térségében. A búvárok kedden találták meg a holttestüket.
Harmadik alkalommal lesz házigazdája Csíkszereda a Kolozsvári Magyar Opera társulatának szeptember 28. és október 1. között; ez idő alatt négy előadást mutatnak be a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Marosvásárhely is felkerült a turizmus világtérképére, hiszen kedden ünnepélyes keretek között megnyitották a magyar kormány támogatásával is épült a Hampton by Hilton szállodát.
A Barbie és az Oppenheimer június 21-i premierje jelenséggé nőtte ki magát az interneten, az alábbiakban pedig összefoglaljuk azt, hogy mi is ez a Barbenheimer, és miért vannak megőrülve érte a filmrajongók. Képbehozó.
A részvételi költségvetésből újítják fel Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai egyik kis zöldövezetet. A munkálatok már zajlanak.
Készülnek a kilencedik SIC Fesztre: az eseményre augusztus 9–13. között kerül sor Árkoson a Szentkereszty-kastély udvarán.
Az oktatási minisztérium elfogadta Varga Lászlónak, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tisztségéből menesztett igazgatójának fellebbezését, és érvénytelenítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség korábbi, erre vonatkozó határozatát.
Három helyszínen üzemelt be párakapukat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Hamarosan az utak locsolása is elkezdődik.
Bővül Kézdivásárhely bicikliút-hálózata, ám olykor a járművezetők nem törődve a kerékpársávval, parkolónak használják azt. Szilveszter Szabolcs alpolgármestert a lehetséges megoldásokról is kérdeztük.
„A béke ideje” mottóval kedden kezdődik Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.
Kánikula lesz kedden az ország több mint felében, Olténiában és Munténia legnagyobb részében 39 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Székelyföldön is marad a hőség, 30–34 fokos csúccsal.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Nem ajánlott az utolsó pillanatokra hagyni a gázolaj-támogatás igénylését, ugyanis a dokumentumok, számlák ellenőrzése is időbe telik – hívta fel a figyelmet az APIA Hargita megyei kirendeltségének illetékese.
Négy kiskorút és két felnőttet szállítottak kórházba, miután két autó összeütközött hétfőn a Maros megyei Mesterházán – közli a Hargita megyei tűzoltóság, amelynek maroshévízi egysége a Hargita Megyei Mentőszolgálattal közösen vett részt a mentésben.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója hétfőn délután Kézdivásárhelyen találkozott a háromszéki sajtó képviselőivel. A politikust Tusványos múltjáról kérdeztük.
Ami egy hónappal ezelőtt még szóra sem volt érdemes, azért most megrovás vagy pénzbírság járt – ez lehet a tapasztalata az olvasónak, amennyiben az elmúlt napok öregotthonokkal kapcsolatos ellenőrzéseiről szóló híreket olvassa.
Hosszú buszozás vagy autózás helyett másfél óra alatt elérhetünk Hargita megyéből Budapestre – ez már kézzelfogható közelségbe került. Gyergyóremetén hétfőn leszállt az első utasszállító repülőgép, jövő évtől pedig rendszeres, napi járatot terveznek.
Vasárnap tartották a Nemzetközi Incitató Művésztelep zárókiállítását.
Négy gyermekotthon konyhájának a működését függesztették fel ideiglenesen Hargita megyében az átfogó országos akció részeként, amelyben hét állami szakhatóság végzett ellenőrzéseket gyermek- és idősotthonokban.