
Fotó: László Ildikó
A jelenlegi állás szerint év végén már a teljesen felújított épületet vehetik birtokba a diákok – megfelelő ütemben halad a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola felújítása. A korszerűsítés mellett új épületrésszel is bővül az intézmény.
2024. június 13., 10:292024. június 13., 10:29
Tavaly novemberében adtunk hírt arról, hogy hosszas, több évig tartó folyamat után végre elkezdődhet a Tompa László Általános Iskola korszerűsítése. Akkor Libik Győző, az oktatási intézmény igazgatója lapunknak elmondta, hogy
Rámutatott, hogy égetően fontos lenne például az épület hőszigetelése, valamint bővítésre is szükség lenne, hiszen
Fotó: László Ildikó
A székelyudvarhelyi lakosság életminőségének javítása címet viselő projektet a város 2020-ban nyerte el, melynek célja az oktatási, kulturális és szabadidős szolgáltatások javítása és a városi közterületek fejlesztése. Ennek a projektnek két pillére van, egyik a városi parkban levő játszótér, valamint a minifocipálya felújítását foglalja magába, a másik pedig a Tompa László Általános Iskola oktatási infrastruktúrájának bővítésére, korszerűsítésére irányul – magyarázta Zörgő Noémi, a városháza sajtóreferense.
Előbbiekből a játszóteret már hónapok óta használhatják a legkisebbek, a megnyitóról lapunk is hírt adott, és a minifocipálya felújítása is megtörtént, már csak néhány elem kihelyezése van hátra.
Az iskola felújítása kapcsán az igazgatótól megtudtuk, hogy az épület egyik szárnyát teljesen lezárták már a munka kezdetekor, jelenleg ott dolgoznak:
A felújításokkal egyidejűleg új épületszárnyat is létrehoznak, amelynek falai nagyjából már felépültek, nemsokára pedig a gerendarész és a tetőzet összekötésére is sor kerül. Itt tornatermet és más, oktatáshoz használható helyiséget alakítanak majd ki.
Fotó: László Ildikó
A zökkenőmentes tanuláshoz segítséget is kaptak, hiszen
Amint vakációra csengetnek, elkezdik az intézmény azon részének a korszerűsítését is, ahol eddig oktatás zajlott, ezért teljesen ki kell költözniük az épületből. Mint megtudtuk, a projekt kivitelezési határideje év vége.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!