
Városnapokra készülnek Székelyudvarhelyen. A programokról a szervezők számoltak be a sajtónak
Fotó: Csató Andrea
A megszorítások miatt a tavalyi költségvetés feléből kellett megszervezni az idei Udvarhely Napokat, a rendezvény 26-ik kiadására, a tulajdonképpeni városnapokra június 26-30. között kerül sor. Székelyudvarhely több kulturális intézménye is beszállt a szervezésbe.
2024. június 13., 13:102024. június 13., 13:10
2024. június 13., 18:342024. június 13., 18:34
„Reméljük, hogy mindenkit sikerül kimozdítanunk otthonról, hiszen tartalmas és izgalmas programokkal várunk kicsiket és nagyokat” – fogalmazott Ölvedi Zsolt székelyudvarhelyi alpolgármester az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol azt is elmondta, hogy
Ölveditől a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatónője, Simon Mária-Tímea vette át a szót, aki a programokat ismertette.
Mint az intézményvezető rámutatott, nem kis feladat volt az idei Udvarhely Napok programját összeállítani, hiszen
„Végül valóban megfogja mozdítani az Udvarhely Napok a székelyudvarhelyieket, hiszen sok helyszínen lesznek programok” – mutatott rá a Művelődési Ház vezetője.
Fotó: Csató Andrea
Csütörtökön a Sétatéren kezdődnek a programok, ahol a Random Trip fog koncertezni, pénteken a Titán, szombaton a Cimbaliband, a Folk on 45, és Mika Heinczinger, vasárnap pedig a Palma Hills.
Ezen a helyen három napon lesznek programok és koncertek: itt lép fel például pénteken az Udvarhely Néptáncműhely a Ritka magyar című előadásával. Szombaton a Dream Flow és a Follow the flow koncerteznek a nagyszínpadon, az estét pedig utcabál zárja. Vasárnap a Székelyföldi Filharmónia nem szokványos klasszikus zenei koncertjével zárják a nagyszínpadi műsorokat, ez egyben az Udvarhely Napok végét is jelenti majd:
2022 óta a strand is fontos helyszíne az Udvarhely Napoknak. Idén is próbáltak olyan zenei meghívottakat felvonultatni a strandon, akik kicsit a techno vonalat képviselik. A strandon a bulik éjféltől kezdődnek pénteken és szombaton is.
Az egyik legnépszerűbb helyszíne az udvarhely napoknak minden évben a városháza udvara, Simon Mária Tímea kiemelte, remélik, hogy idén sem lesz ez másként, hiszen nagy nevű fellépőket hívtak meg ismét a Székelyföldi Filharmóniával: pénteken a bukaresti Jazzapella fog fellépni, szombaton pedig a Boulevard parade – Luiza Zan és a Jazzpar Trio szórakoztatják a közönséget.
Új helyszínként bejön idén a Bethlen negyedi park is: ott csütörtökön, pénteken és szombaton korosztályokra bontva lesznek különböző programok. Csütörtökön a Konyha fog fellépni, pénteken az idősebb korosztályt szólítják meg operett és nóta slágerekkel, szombaton pedig a gyerekeknek kedveznek az Iszkiri zenekar fellépésével.
A Tomcsa Sándor színház Tíz című előadása is az Udvarhely Napok része lesz, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében pedig Bodosi Dániel-emlékkiállítás lesz csütörtökön. Mindezek mellett a sétatéren kézművesvásárt tartanak állandó programként, ugyanakkor a közkedvelt borudvart is kialakítják, valamint lesznek árusok, akik különféle étellel és itallal várják a városnapozókat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás