A 13B jelzésű országút Parajd és Gyergyószentmiklós közötti szakaszán, a Bucsinon kigyulladt autóhoz riasztották vasárnap délután a tűzoltókat. Az első tűzoltósági jelentés szerint a lángok a járműről átterjedtek az erdőre is, majd később ezt cáfolták.
Petőfi lelke ott van velünk, mikor ma, magyarok teszünk valamit szülőföldünkért, nemzetünkért. Emléke mellett tartsuk meg ezt a lelkületet is – jelentette ki Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap Fehéregyházán.
A baróti rendőrök felfüggesztett jogosítvánnyal vezető sofőrt füleltek le.
Tizenkétezer ingatlant telekkönyveztek egy országos program részeként Csernáton községben. A munkát tavasszal befejezték, a hatvan napnyi láttamozási időszak alatt pedig 784 hibaigazítási kérést nyújtottak be az érintettek.
Az Egyenlő Esélyekért Egyesület A Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar (FIF) repertoárjának bővítése című palyázataez év június 30-án sikeresen lezárult.
Mintegy 4,5 millió lejt nyert pályázati úton a székelykeresztúri önkormányzat, amelyből a helyi Molnár István Múzeumot szeretnék felújítani. A cél az, hogy költséghatékonnyá tegyék az energiafelhasználást.
Viharokra és jégesőre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap Erdélyre és Moldva északnyugati részére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hét órán át tartó tárgyalások után, vasárnapra virradóan a Maros Megyei Törvényszék elrendelte a marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések ügyében szombaton őrizetbe vett három személy 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Egy holtmarosi balesethez riasztották a dédai tűzoltókat vasárnapra virradóan.
Augusztus 1-je és 3-a között Szentléleken, Zágonban, Zabolán és Gelencén végeznek ingyenes méhnyakrák-szűrést a következő program szerint.
Miközben a Rodoszt és Korfut pusztító tüzekről, tömeges kilakoltatásokról szóló hírekkel van tele a sajtó, kissé bizarrnak tűnhet, ha most egy másik – igaz, a legnagyobb – görög szigetet ajánljuk nyaralási úti célként, de erre alapos okunk van. Egyrészt ott még nem kaptak lángra az erdők, bár magas fokú tűzriadó van érvényben, másrészt épp most tértünk haza onnan, tehát viszonylag friss helyzetjelentéssel tudunk szolgálni. De a legfőbb indok, hogy Krétát előbb-utóbb úgyis muszáj felkeresnie annak, akinek

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Karbantartásra, felújításra, javításra szorul két fahíd Zsögödben, az egyik a Fitód-patakon, a másik az Olt-folyó fölött ível át. Az önkormányzat utóbbit kezeli prioritásként, azonban egyelőre ennek a fahídnak a rendbetételére is várni kell.
Tűzoltók és mentőegységek siettek vasárnap délelőtt egy Székelyszentléleknél történt balesethez: egy traktor és az utánfutója közé szorult egy férfi. Életét már nem lehetett megmenteni.
Idén tavasszal az uzonkafürdői fürdőtelep tulajdonosainak megbízásából a nagybaconi közbirtokosság lebontotta a melegfürdő egykori, romos állapotú épületét, és a tervek között területrendezés is szerepelt. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Miközben a Rodoszt és Korfut pusztító tüzekről, tömeges kilakoltatásokról szóló hírekkel van tele a sajtó, kissé bizarrnak tűnhet, ha most egy másik – igaz, a legnagyobb – görög szigetet ajánljuk nyaralási úti célként, de erre alapos okunk van.
A kézdivásárhelyi egykori belgyógyászat épülete évek óta omladozik. Voltak elképzelések a megmentését, felújítását illetően, ám ezek meghiúsultak. Bokor Tibor polgármestertől érdeklődtünk az épület sorsáról.
A várandós nők e hónaptól akkor is részesülhetnek ingyenes laboratóriumi vizsgálatokban, ha az egészségbiztosítási pénztár által e célra jóváhagyott havi keretösszeg elfogyott.
Szakhatósági engedélyekre várnak a Büdösfürdőre tervezett ivóvíz- és szennyvízhálózat építésének előkészítéséhez, enélkül a műszaki terveket nem lehet elkészíteni, illetve a finanszírozási szerződést sem lehet aláírni.