Kezdődik a Sokadalom, Kézdivásárhely városünnepe

Úgy tűnik, jó döntés volt tavaly a kézdivásárhelyi városatyák részéről a bizonytalan időjárásnak kitett augusztus végéről június végére költöztetni az Őszi Sokadalmat, mert a meteorológusok az egész, előttünk álló hétre esőmentes időt jósolnak.

Székely Hírmondó

2024. június 25., 16:562024. június 25., 16:56

A tavaly óta érvényes időpontváltoztatás semmiképp nem befolyásolta a felhozatal gazdagságát és sokszínűségét, hiszen most is száz programpontot sikerült összehozniuk a szervezőknek.

A Sokadalom kedden este 8 órakor a Borudvarban rajtol a Gyárfás István Trió és Luiza Zan fellépésével, ugyanitt csütörtök este Blansch, pénteken Ewiva feat. Lantos Zoltán, szombaton pedig gyermektáncház, illetve felnőtteket célzó táncoktatás szerepel a kínálatban.

És ha már a koncerteknél tartunk, innen még Demeter Eli és Ruszka Sándor szerda esti produkcióját ajánljuk a nagyérdemű figyelmébe a Vigadó udvaráról, míg a főtéri nagyszínpadon péntek este a Sing Floyd és a Honeybeast lép fel, utóbbi a Rádió Gaga támogatásával, szombat este az Ego Sum, a Titán és Kalapács, míg vasárnap Kaly Roland, továbbá Kökény Attila és Rakonczai Viktor, valamint zárásként az Intim Torna Illegál.

És aki tovább bírja, irány az ipari parkban pénteken és szombaton 21, illetve 23 órától berendezkedő Urbanizé Gardenbe, ahol éjfél utánig tart a buli.

Még mindig a zenénél maradva, annak is utcai változatánál: szombat délután az NMG-zenekar és a Southernman Robbie, szombaton a The Crazy Plumbers, az Ithaka és az Old Bumeráng szórakoztat a Vigadó előtti téren. És akkor még nem is beszéltünk a szombat déli megyei fúvószenekari fesztiválról, amelyen Kézdivásárhely, Barátos, Uzon és Réty rezesbandái szerepelnek a Molnár Józsiás parkban, a helyi Tanulók Klubja mazsorettcsoportjainak közreműködésével.

Érdekes színfoltnak ígérkezik az RMDSZ-sátor, ahol nemcsak gyermekfoglalkozás, előadások, közönségtalálkozók várnak ránk, hanem bor- és pálinkakóstoló is, szombaton pedig az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjét nézhetjük közösen.

Előadások emellett a Grundon, azaz a Vigadó udvarán is lesznek műhelymunkák, illetve kerekasztal-beszélgetések kíséretében, a gyermekváros idén is Gábor Áron parkban kap helyett, közvetlenül a péntek délben nyitó termék- és kézművesvásár szomszédságában.

A gyerkőcöket azonban nemcsak ide vihetjük el, hanem például A kolozsvári bíró című zenés mesejátékra, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár programjaira, az Incze László Céhtörténeti Múzeum foglalkozásaira is, vagy akár a KreaKids divatbemutatójára. Ahol a mű-terem címszó alatt helyi képzőművészek – Forró Antal, Sárosi Csaba, Vetró B. Zsuzsa, Vetró András, Sárosi Mátyás Vajna K. László, Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin műtermeibe látogathatunk el, csütörtökön 17 órakor pedig a múzeum Forró Antal 100 – Lélektani természetrajz című kiállításának megnyitójára.

A kulturális kínálathoz tartozik a Pro Urbe díj péntek délutáni átadása is a Vigadó Kulturális Központban, ahol nagyszínpadon Molnár Ferenc A testőr című darabját játssza csütörtök este az Udvartér Színház. Idén sem marad el a főtéri korzózás korhű ruhákban, a Süti Éden zenés koktélpartija, no meg a szombat reggel 9 órakor kezdődő pityókafesztivál.

A Rádió GaGa mobil stúdiója többször élő közvetítéssel jelentkezik a különböző helyszínekről, ám aki teheti, inkább személyesen tapasztalja meg a tűzijátékkal záruló Sokadalom forgatagát. A részletes programot az önkormányzat honlapján lehet böngészni.

Képünk archív felvétel.

Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust