Az orosz katonai drónok nem Romániát támadják, de „valós problémát jelent” és „elfogadhatatlan” az, hogy az ország területére hullanak darabok ezekből – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis.
Koncertekkel és alternatív programokkal készülnek a szervezők az Ő az Út! Ifjúsági Keresztény Fesztiválra, amelyet szombaton tartanak Marosvásárhelyen, a Színház téren.
A legfelsőbb bíróság februárban hagyta jóvá a brassói bíróság azon alapfokú döntését, amely törvénytelennek nyilvánította a sepsiszentgyörgyi városzászlót, ennek az ítéletnek az indoklását kapta meg nemrég a városháza – de nyomós érvek nélkül.
„Szeretnék egészségesebb lenni” – hangoztatjuk, de a lépések az egészségesebb életmód irányába sokszor elmaradnak. Hadnagy Ágnes gyógytornászt, az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének önkéntesét kérdeztük arról, hogyan válhatunk tudatos vásárlókká.
Anyamedvét gázolt el egy személyautó pénteken kora reggel az E578 jelzésű európai úton, Csíkszentmárton és Csíkkozmás között. Az állat megsérült, végül pedig a kilövése mellett döntöttek. A jármű vezetője nem szenvedett sérüléseket.
Nem feltétlenül tartja sértőnek a „Koszovó Szerbia” és a „Besszarábia Románia” politikai üzeneteket Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda klubelnöke – akárcsak a román közvélemény.
Maroskecén hatalmas tűz keletkezett csütörtökön délután: szalmabálák gyulladtak meg.
Hétfőn lekapcsolhatják a villanyt a Gyergyói VSK-hoz tartozó sportlétesítményeknél, és hamarosan a HVCSK számláit is zárolhatják, ami magával vonja a polgármesteri hivatal számláinak zárolását is – hangzott el gyergyószentmiklósi testület ülésén.
Szeptember 23-án szervezi meg a Szirtisas Íjász Sportklub az I. Kövesdomb Trófea íjászversenyt Csíkszentkirály községben, a Köves-oldal nevű dűlőben található erdőben.
Kukoricaaratás közben megsérült egy medve Csíkpálfalva határában. A helyi vészhelyzeti bizottság a kilövése mellett döntött.
Pénteken, szeptember 22-én 19 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában kerül sor a Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című kötete alapján készült Csendsötét című színházi előadásra. A darabot a frissen végzett marosvásárhelyi színésznő, Oproiu Nicolette alkalmazta színpadra, és az ő előadásában láthatja a közönség.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Tízmillió lej lesz a kikiáltási ára a mezőzáhi Ugron kastélynak, amelynek eladásáról csütörtökön döntöttek a Maros megyei önkormányzati képviselők. Az épületben hosszú ideig gyermekotthon működött, majd a megyei múzeum vette át.
Átadták a forgalomnak csütörtökön az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti szakaszát. Ezzel meghaladta az ezer kilométert a romániai autópálya-hálózat hossza.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójára arról számolt be, hogy az élet annak előtte medvevadászatra invitálta. Előző munkanapja után ugyanis fehér ingben medvét hajtani volt kötelessége, mivel a lakosság jelezte a 112-es hívószámon, hogy az Olt partján, Kilyén és Szotyor között medve bóklászik.
A Forfun Egyesület meghívására szeptember 27-én a bukaresti Római Arénában (Arenele Romane) lép fel Al Di Meola. A világhírű gitáros koncertje előtt a csíkszeredai Ineffable zenekar lép fel, a tervek szerint pedig közösen is zenélnek majd a színpadon.
Munkanapja után fehér ingben medvét hajtani volt kötelessége Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek. Ez már neki is sok volt, és levelet írt Brüsszelbe Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.
Esztétikai és szociális érzékenységre való nevelést is nyújt az immáron nyolcadik alkalommal megszervezett Lurkófesztivál, amelynek első részét, a Lurkó Teens ifjúsági színházi találkozót szeptember 23-29. között tartja a Csíki Játékszín.