
Fotó: Farkas Tamás
Kicsik és nagyok egyaránt találhatnak érdekes programokat a csíkszentkirályi falunapokon, amelyet augusztus 16. és 18. között szerveznek meg.
2024. augusztus 16., 12:572024. augusztus 16., 12:57
Pénteken 18 órakor bábszínházzal kezdődik a programsorozat, 19 órakor pedig Karcagi-Nagy Zoltán gyermekműsora lesz megtekinthető, majd Darvas Loránd és Bothár István bemutatják a településről előkerült régészeti leleteket. Zárásképpen 21 órától Csíkszentkirály húszéves fejlődését képekben mutatják be.
Szombaton reggeli ébresztővel köszöntik a helybélieket, majd 9 órakor elkezdődik a közösségi főzésre való felkészülés. 10 órakor bemutatják a kézi aratást, majd 13 órától az autós ügyességi verseny lesz. Mindemellett az önkéntes tűzoltók bamutatóját is meg lehet tekinteni, de lesz lovaskaszkadőr-bemutató és íjászat is, ugyanakkor
18 órakor az ifjúsági és felnőtt fúvószenekar előadására kerül sor, majd az Ezüst Hajak Nyugdíjasklub lép színpadra, őket követi Vitos Fanni és Tőke Bálint előadása. Nem marad ki a sorból a férfi dalárda műsora, a Vadrózsa néptáncegyüttes fellépése, a házasember néptánccsoport sem.
21 órakor Karcagi-Nagy Zoltán népdalénekes szórakoztatja a közönséget, 22 órától pedig az Ewan zenekar. 23.30-tól Bara Botond és Kémenes Adorján szolgáltatja a zenét.
Vasárnap 10 órakor a 18 évesek ünnepi felvonulására kerül sor a Szent Korona másolatával és az új kenyérrel, 12 óra 30 perctől kezdődik az ünnepi szentmise, majd átadják az elismeréseket.
A falunapok idején kézműves vásárt is lehet látogatni, a gyermekeknek csúszda, kisállatsimogató és fajátékok is rendelkezésre állnak a szórakozáshoz. A részletes program ide kattintva érhető el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!