
Rocksuli-bemutató 2019-ből
Fotó: Haáz Vince
Jövő héttől újra fogadja a beiratkozókat a marosvásárhelyi Rocksuli, amely év elején, támogatás hiányában kénytelen volt bezárni. A kényszerű leállás után jelentős támogatást kaptak Pataky Attilától, a magyarországi EDDA zenekar frontemberétől, így ősztől tudják folytatni a zenei képzést.
2024. augusztus 16., 15:572024. augusztus 16., 15:57
A marosvásárhelyi Rocksuli hét évig képezte a fiatal zenészeket, énekeseket, lehetőséget teremtve a kisgyerekeknek, hogy megtanuljanak gitározni, dobolni, billentyűs hangszeren vagy hegedűn játszani, énekelni, de segítette a felnőttek zenei fejlődését is. Idén februárban az első félévet még lezárták, de tovább már nem fogadták a diákokat. Akkor kilencven diákjuk és tizenegy oktatójuk volt.
Hints Zoltán, a marosvásárhelyi Rocksuli igazgatója a napokban a közösségi oldalon jelezte, hogy fordult a kocka és ősztől újra tudják indítani az oktatást, fogadják a jelentkezőket.
A Székelyhonnak elmondta, hogy még év elején több, neves együttesnek, énekesnek beszámoltak a helyzetükről, arról, hogy nem tudják folytatni az oktatást. És segítséget kértek. Nem anyagi segítséget, csak annyit, hogy azzal támogassák őket, hogy kijelentik: kell a rocksuli. Volt, aki válaszra sem méltatta őket, más megígérte, hogy eleget tesz a kérésüknek, de nem így történt.
Az EDDA frontembere, Pataky Attila volt az, aki – miután részletesen, telefonon is elmondták, hogy közösségi zeneoktatással foglalkoznak – a támogatásáról biztosította őket.
Az énekes eljött egy Rocksuli-gálaműsora is, és ott a diákokkal, tanárokkal együtt színpadra is lépett.
Hints Zoltán elmondta, a marosvásárhelyi Daimler MC motorosklub is önzetlenül melléjük állt, adományokat gyűjtött, hogy támogassa őket, fontosnak tartva a munkájukat.
A Rocksuli igazgatója beszámolt arról, hogy ugyanazon a helyszínen, remélhetőleg ugyanazokkal az oktatókkal kezdik meg a diákok toborozását augusztus utolsó hetétől. Lehet jelentkezni billentyűs, elektromos, basszus és akusztikus gitár, dob és ütős hangszeres, ének és zeneelméleti képzésre. Kísérleteztek a hegedűoktatással is, de arra nem igazán volt jelentkező.
Hints Zoltán azt is elmondta, hogy bár egyelőre újra tudnak indulni, azt szeretnék, hogy rendszeres támogatóra találjanak, hogy tervezni és folytatni tudják a színvonalas képzést. Szeretnék, hogy mindenki számára elérhető legyen a zenei képzés, a fellépések, ezért nem titok, hogy külső, helyi, hazai, de anyaországi támogatásra is szükségük van. Úgy értékelte, szükség van egy könnyűzenei oktatási központra, ahol a gyerekek, fiatalok, de akár felnőttek is zenélni tanulnak, alkalmi zenekarokat alakítanak, fellépnek, közösséget alkotnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!