A tervek szerint idén kellett volna befejezni és korszerűsítve átadni Marosvásárhelyen a ligeti stadiont, a kivitelezési szerződést azonban két éve felbontották, és azóta nem történt előrelépés az ügyben. A csütörtöki tanácsülésén napirendre kerül a téma.
Kerekasztal-beszélgetést tartottak hétfőn este Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott részvételével Sepsiszentgyörgyön az európai őshonos nemzeti közösségek témájában. Az esemény nem volt incidensmentes.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy angoltanárt Bákó megyében – értesült ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség. A 30 éves férfi a megye több iskolájában is tanít.
Közel 500 gyermek vett részt Gyimesbükkben, a helyi Dani Gergely Általános Iskola által első alkalommal megszervezett diáknapokon. A programokra a helyi fiatalok mellett középloki és felsőloki diákok is érkeztek.
A szárazajtai református templomban istentisztelettel, majd a központban felállított emlékműnél koszorúzással emlékeznek a Maniu-gárdisták által elkövetett vérengzés áldozataira szeptember 26-án, 11 órától.
Nagy felbontású felvétel készül kedden Csíkszeredáról, ezért egy repülőgép fog körözni a város fölött.
Idén 888 rövidfilmet neveztek be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, ebből választották ki a legjobb 38-at, amit levetítenek.
Kozma és Damján zománcképei a szent koronán is fellelhetők, mintegy védve a magyar királyok egészségét. Emléknapjuk eredetileg szeptember 27-re volt kitűzve, de Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át.
A Covid által megkínzott gazdaság nagyon ki volt már éhezve egy nyugodtabb időszakra, így a 2022-es évre a várakozásaiban mindenki a koronavírus-járvány utáni újjáépítés évére tekintett. Azonban ez a valóságban egyáltalán nem így alakult.
Kórházba kellett szállítani egy 58 éves férfit hétfőn este, aki szekérrel közlekedve Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál áttért a menetirányával ellentétes sávra, ahol előbb egy autónak, majd egy villanyoszlopnak ütközött.
Az idei sepsiszentgyörgyi színházi évad első bemutatója, az Ivan Viripajev által írt és Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia több okból is rendhagyó lesz, tudtuk meg Pál-Ferenczi Gyöngyi színházmenedzsertől: mert a Tamási Áron Színházban lesz a magyar nyelvű ősbemutató, mert kettős szereposztásban játssza a társulat, harmadszor pedig mert ez egy rendkívül fajsúlyos, filozófiai mondanivalójú darab. A színház vezetősége a tegnapi összpróba után sajtótájékoztatón harangozta be az előadást.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Hétfőn 930 millió lejt különített el a tartalékalapjából a kormány európai projektek finanszírozására, infrastrukturális beruházásokra és sporttevékenységek támogatására.
A pótérettségi dolgozatait javító tanárok hasznosnak tartják a digitális javítás általánossá tételét – jelentette ki hétfőn a tanügyminiszter.
Az utóbbi időszakban történt súlyos autóbalesetek a hazai utak közlekedésbiztonságának hiányosságait mutatják, ezért a közúti fuvarozók konkrét, összehangolt és fenntartható intézkedések meghozatalára szólítják fel a hatóságokat.
A gyergyószentmiklósi kórházban mérték fel az igényeket a magyarországi Plüss Kommandó képviselői, azért, hogy megnézzék, pontosan mire lenne itt szükség a babák és anyukák számára. Csíkszereda a következő célpontjuk.
Éneklőbb Erdély címmel kétnapos zenei workshop zajlik a székelyudvarhelyi Bocskai István Református Közösségi Házban. A továbbképző meghívottja dr. Tóth Árpád (kecskeméti Kodály Intézet), a Partiumi Keresztény Egyetem zeneszakának tanára.
Az idei sepsiszentgyörgyi színházi évad első bemutatója, az Ivan Viripajev által írt és Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia több okból is rendhagyó lesz, tudtuk meg Pál-Ferenczi Gyöngyi színházmenedzsertől.