Magyarországi hangversenykörútra indul december 18-án a Magyar Örökség-díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az adventi, gyertyafényes, karácsonyra hangoló koncertsorozat Kápolnásfaluból indul, majd Komáromban, Székesfehérváron, Gyermelyen és a budapesti Ludovika Akadémia kápolnájában lép fel a 145 fős együttes.
2014. december 05., 10:502014. december 05., 10:50
2014. december 05., 17:522014. december 05., 17:52
December 19-én, péntek este hat órától Komáromban, a római katolikus nagytemplomban varázsolnak meghitt adventi hangulatot a Filisek, majd másnap a székesfehérvári Prohászka-templomban lépnek fel. A gyermelyi közönség vasárnap a helyi sportcsarnokban tekintheti meg a szentegyháziakat, hétfőn pedig a budapesti Ludovika Akadémia kápolnájában zárják a koncertsorozatot.
Gyermelyre jó barátok hívták meg a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát, már a tavalyi karácsonyi körút alkalmával – tudtuk meg Haáz Sándor karmestertől. A székesfehérvári, valamint a komáromi fellépésekkel régi meghívásoknak tesznek eleget, az ottani közönség már több éve várja a gyertyafényes adventi koncertet. Indulás előtt mindig egy erdélyi településen találkoznak egy utolsó összpróbára, ezúttal december 18-án, csütörtökön délután hat órától Kápolnásfalu művelődési házában lépnek fel. Haáz Sándor szerint az adventi koncertek hangulata semmi mással nem hasonlítható össze. Nemcsak a közönség, hanem a gyerekek is lelkesedéssel várják az előadást.
A Duna Televízió Hazajáró című honismereti magazinjának munkatársait fogadják pénteken a szentegyháziak. A műsor stábja jelenleg a Homoród mentén filmez, terveik szerint az advent utolsó napján adásba kerülő ünnepi műsort a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karácsonyi dalaival fogják zárni.
A magyarországi körutat a szokásos óévzáró hangverseny követi december 30-án, Szentegyházán. A hagyományossá vált évzáró koncerten összegzik az elmúlt évad legsikeresebb darabjait, de a jeles eseményekre, turnékra is emlékeznek az énekekkel.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
szóljon hozzá!