Nem kell újabb bírságot fizetnie az uzoni elöljárónak

Mégsem bírságolják meg az uzoni polgármestert amiatt, hogy nem távolította el a székely zászlót rögtön a jogerős bírósági döntés meghozatala után a községháza homlokzatáról.

Bíró Blanka

2014. április 27., 17:432014. április 27., 17:43

A Kovászna megyei törvényszék elutasította a prefektúra erre vonatkozó keresetét. Ráduly István polgármester portálunknak elmondta, hogy a nemrég kinevezett Marius Popică prefektus elküldte a bíróságra a jegyzőkönyvet, miszerint a jogerős ítéletet végrehajtották, a zászlót pedig eltávolították.

„Ez pozitív elmozdulás, az új prefektus kedvezően viszonyult az ügyhöz, úgy nyilatkozott, hogy nem akar civódást, a térség gazdasági fejlődését tartja szem előtt. Remélem, hogy a többi – a székely szimbólumok és magyar nyelvhasználat – miatt indított perben is hasonlóan pozitív lesz a hozzáállása, olyan marad, amilyennek kinevezése előtt megismertük” – mondta Ráduly István.

Uzon úttörő volt a zászlóügyben, egy kökösi magyar ember feljelentése nyomán a Kovászna megyei prefektúra elsőként az itteni önkormányzat ellen indított közigazgatási eljárást a községháza homlokzatára kitűzött székely lobogó miatt.

A perben jogerős ítélet született: a brassói táblabíróság kimondta, hogy törvénytelen volt a székely jelkép kifüggesztése. Dumitru Marinescu korábbi prefektus azért indított pert az uzoni elöljáró ellen, mert a jogerős ítélet után nem távolította el rögtön a zászlót: a prefektúra minden nap késésért a minimálbér húsz százalékának megfelelő összegű büntetést helyezett kilátásba, a bírság több tízezer lejre rúgott volna.

A prefektúra egyébként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ügyében is megfellebbezte a Kovászna megyei törvényszék ítéletét, amely tavaly decemberben okafogyottá nyilvánította az elöljáró megbírságolását a kétnyelvű táblák ügyében. Esetében a 2012. decemberi jogerős bírósági ítélet végrehajtásának késlekedését rótták fel, mivel nem cserélte ki azonnal a köztéri táblákat olyan módon, hogy a román felirat szerepeljen rajtuk elsőként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés