Megrendelték már a magyar feliratú táblákat, amelyeket a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson fognak kihelyezni. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint csak elfelejtkeztek a kétnyelvűsítésről, így nem rosszindulatú tettként értékelte az esetet.
2014. május 15., 16:252014. május 15., 16:25
2014. május 15., 20:432014. május 15., 20:43
Az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjai tiltakozó akciókat szerveztek a nemrégiben felújított sepsiszentgyörgyi vasútállomás magyar feliratú tábláinak hiánya miatt.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy ez ügyben utoljára szedán egyeztettek a szállítási minisztérium főtitkárával, aki biztosította őket arról, hogy megrendelték, illetve két héten belül fel is szerelik a kétnyelvű táblákat.
Az alelnök ugyanakkor tolmácsolta a vasúttársaság országos igazgatójának bocsánatkérését is, illetve hozzátette, hogy a jövőben magyar nyelven is bemondják az utasokat érintő információkat.
Borbély elmagyarázta, az információs szolgálathoz még egy embert alkalmaztak, így már két műszak van eddig lefedve, de a vasúttársaság vezetői megrendeltek egy szoftvert is, amely a jövőben teljes körű megoldást biztosít a fordításra. Ugyanakkor nem rosszindulatú tettként értékeli a magyar táblák eddigi hiányát az RMDSZ politikai alelnöke, véleménye szerint egyszerűen csak elfeledkeztek az érintettek erről, hiszen elmondása alapján már 2003 óta érvényesítik a vasúttársaság intézményeiben a kétnyelvűséget, amely lassan már-már szokásjoggá vált.
Mihály István, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak elnöke megkeresésünkre elmondta, a szervezet tagjainak nevében is örömét fejezheti ki az ügyben való előrelépést illetően, továbbá hangsúlyozta, hogy ez a megoldás is azt mutatja, hogy a kellő hozzáállással lehet eredményeket elérni a magyar érdekvédelem, illetve a kettős nyelvhasználat terén. Az elnök hozzátette: tudják, hogy még sok a munka ezen a téren, de pozitív példaként fogják kezelni a vasútállomás problémájának megoldását.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!