A Kelet-Ukrajnában hivatali épületeket megszálló oroszpárti szakadárok a hétfő reggeli határidőig nem tették le a fegyvert. Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő nem zárja ki azt, hogy Ukrajnában népszavazást tartsanak az ország föderalizációjáról.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint lehűlésre és jelentős mennyiségű csapadékra, havasesőre, havazásra kell számítani kedden, szerdán és csütörtökön Romániában.
Traian Băsescu államelnök szerint aki autonómiát akar Romániában, az az ország alkotmányába és a román államba ütközik.
Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke – erősítette meg maga a politikus szombaton az MTI-nek a marosvásárhelyi ȘtiiTV helyi televízió adásában előző nap elmondottakat.
Az Iskola másként: tudj többet, légy jobb! hét lezárulta után vakációra mentek a diákok.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy az országgyűlési választáson a csaknem 130 ezer szavazatuk 95,5 százalékával a Fidesz-KDNP szövetséget támogatták.
Bár még az óvások elbírálása hátra van, és a Nemzeti Választási Iroda csak ezt követően hirdetheti ki a végleges eredményt, gyakorlatilag eldőlt, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség kétharmados többséget szerzett a múlt vasárnapi országgyűlési választáson.
Befejezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a levélben leadott listás szavazatok számlálását csütörtökön. Az NVI honlapján szereplő adatok szerint összesen 128 378 érvényes szavazólapot összesítettek.
Kelemen Hunor szerint a román politikai elit tagjai pártállástól függetlenül a mai napig attól tartanak, hogy Románia feldarabolható, egyes területei elcsatolhatók.
Tökéletesek az oktatási minisztérium által a következő tanévre javasolt beiskolázási számok, már csak az a kihívás, hogy a magyar oktatásban meg is lehessen valósítani ezeket – mondta a Krónikának Király András.
Büntetlenséget ígért Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes államfő a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadároknak csütörtökön, ha leteszik a fegyvert, és elhagyják az általuk megszállva tartott hivatali épületeket.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Szabadlábon várhatja a korrupcióval gyanúsított Radu Mazăre konstancai polgármester és az őt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megvesztegető izraeli üzletember, Avraham Morgenstern az ügyészségi vizsgálat végét.
Románia többi polgárához hasonlóan szeretne jobb életet biztosítani a magyaroknak is, de lojalitást vár el tőlük – mondta Titus Corlățean külügyminiszter egy, a bukaresti közszolgálati televíziónak adott interjúban.
A romániai polgárok 66 százaléka Nicolae Ceauşescura szavazna, ha az egykori kommunista diktátor elindulna a novemberi államfőválasztáson – derül ki egy, az IRES közvélemény-kutató intézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
„Az RMDSZ autonómiastatútuma számos pozitív elemet tartalmaz, bár nem éppen ugyanaz, amit a Magyar Polgári Párt (MPP) elképzelt” – fejtette ki csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, a polgári párt elnöke.
Megadóztatnák a borravalót az idegenforgalmi munkáltatók – a javaslatról sajtóinformációk szerint már zajlanak az egyeztetések a turisztikai minisztérium és az ágazat képviselői között.
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére huszonegy kovásznai és sepsiszentgyörgyi állampolgár indít pert a román kormány ellen a kovásznai Fenyő szálloda ügyében.
Csütörtök éjszakától szombat reggel 8 óráig sárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetést tettek közzé a székelyföldi megyékre a várható csapadékmennyiség miatt.